ZENÉS DÉLELŐTT A KINIZSI UTCAI OVIBAN

csütörtök, 04 július 2024

A Brémai Muzsikusok című mese története elevenedett meg a Kinizsi utcai óvodában. Az interaktív műsorba a gyerekek is
bekapcsolódhattak.

Vidám zenéktől és gyerekzsivalytól volt a hangos a napokban a Kinizsi utcai óvoda. Az óvodában működő három tehetséggondozó műhely közösen egy mesét dolgozott fel interaktív módon. A Brémai Muzsikosok című mese történetébe pillanthattak be a gyerekek,sőt ők maguk is bekapcsolódhattak az eseményekbe. Ezen a napon a zenék és a mesék kerültek tehát a középpontba az óvodában.

Péter Lászlóné óvodapedagógus, tehetséggondozó műhely vezetője

A zenei tehetséggondozó műhely, ami a tagóvodákban működik, 2012 óta van jelen az óvodai nevelésünkben. Szerencsés helyzetben vagyok, mert több alkalommal sikerült nemzeti tehetségpályázatot nyernünk. Támogatta önkormányzatunk, fenntartónk, és az óvodavezetés is az én szakmai elképzelésemet, és így a gyerekeknek nagyon sok élményt tudtunk nyújtani, hiszen hátrányos halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma igen magas a mi tagóvodánkban.

Péter Lászlóné hozzátette, a jelenleg futó pályázatuk egy modulja a Zenével Meseországba címet kapta, és ennek a modulnak a megvalósításának a záró alkalmára került most sor, ahol bemutatták a közösen, együttműködésben feldolgozott mesét a gyerekeknek.

Péter Lászlóné óvodapedagógus, tehetséggondozó műhely vezetője

A zenei tehetségműhelynek a célja, hogy a veleszületett, a gyermekekkel született zenei adottságokat magasabb szintre tudjuk fejleszteni. A zene nagyon közel áll hozzájuk, és a zenén keresztül más képességterületeket is nagyon hatékonyan tudunk fejleszteni. A zenén keresztül, a zenei irodalomnak a megválogatásával, nyilván életkori sajátosságuknak megfelelően, a természeti ismereteket, a néphagyományokat belevéve be tudjuk bemutatni a gyerekeknek ezt a világot. Ezek a jellemzői a tagozatban működő másik két tehetséggondozó műhelynek is. Egy interaktív délelőtt keretében Igyekeztünk a gyermekeknek élményeket adni. A mese ebben akorosztályban kiemelkedő lehetőséget nyújt az érzelemgazdagításra, a belső képi világerősítésre, és viselkedés, magatartásformálás, erkölcsi értékek közvetítésére is.

Miután megtekintették a gyerekek a mesét, Tengeri Attilazenés interaktív showjába is bekapcsolódhattak, ahol életre keltek ahangszerek az óvodások kezében.

 

Forrás: infokarcag.hu