Egy az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben emelt vádat az ügyészség

vasárnap, 11 szeptember 2022

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által szolgáltatott információk alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség 8 személlyel szemben emelt vádat egy bűnszervezetben elkövetett, 210 millió forintot meghaladó pénzmosási ügyben.

A vádirat lényege szerint 2019-2020. között működött két olyan bűnszervezet, amelyek tevékenysége a Kínából származó termékek Európai Uniós értékesítéséhez kapcsolódott. Ezek közül az egyik bűnszervezet a magyarországi vámkezeléseknél járt el, és hamis okiratokkal a vámáru értékét a valóságosnál 5-10-szer alacsonyabban jelölte meg, így a kiszabott vámteher összege is lényegesen alacsonyabb volt a ténylegesnél. A profit további maximalizálása érdekében, a bűnszervezetet megbízó, az Európai Unió más tagállamaiban tevékenykedő elkövetők az így vámkezelt és már szabadforgalomba bocsátott árucikkeket fiktív gazdasági társaságok hálózatán keresztül értékesítették szerte az Unióban, az értékesítést terhelő általános forgalmi adó megfizetése nélkül.

A másik bűnszervezet – amelyben egy 37 éves kínai férfi, jelen ügy egyik vádlottja vezető szerepet töltött be – megszervezte és lebonyolította az előbbi büntetendő cselekményből származó, készpénzben keletkezett bevételek Spanyolországból Francia-, és Olaszországon, majd Szlovénián és Budapesten keresztül Törökországba szállítását és ott kínai bankszámlákra történő befizetését. A pénzfutárok - az ügy többi vádlottja - Budapestig, olykor váltott gépkocsikkal közlekedtek, a fővárosból pedig repülővel utaztak tovább Isztambulba.

Az ügyben az olasz, szlovén, francia és magyar hatóságok az Eurojust közreműködésével közös nyomozó csoportot hoztak létre, amely – a bizonyítékok kölcsönös megosztása révén is – hozzájárult az eredményes felderítéshez. A közös nyomozó csoport munkájában részt vett az OLAF és az Europol is.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntette és közokirat- hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat 3 magyar és 5 kínai férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Két kínai vádlott szökésben van, ellenük a vádemelés - az eljárási törvény által lehetővé tettek szerint - a távollétükben történt meg. Az ügyben két vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, egy további terhelt pedig más ügyben van letartóztatásban.

A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság valamennyi vádlottat ítélje fegyházbüntetésre és pénzbüntetésre, állapítsa meg, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra, továbbá a magyar vádlottakat tiltsa el a közügyek gyakorlásától, a kínai vádlottakat pedig – büntetésük letöltését követően – határozott időre utasítsa ki az országból. A főügyészség emellett vagyonelkobzást is indítványozott a nyomozás során lefoglalt ingóságok vonatkozásában.

Infokarcag