Nem egységesen döntött a bíróság a jászladányi drogdílerek letartóztatása ügyében

kedd, 13 szeptember 2022

A Jászberényi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indítványozta három jászladányi lakosnak a letartóztatását

 

A gyanúsítottak 2022 márciusa és szeptembere között rendszeresen, egymással együttműködve értékesítettek új pszichoaktív anyagot helyi lakosoknak.

A rendelkezésre álló adatok szerint az új pszichoaktív anyagot a 47 éves férfi gyanúsított szerezte be, majd azt továbbértékesítés céljából 10.000 Ft/gramm áron átadta a 39 és 56 éves nő gyanúsítottaknak.

 

A két jászladányi lakhelyű nő 2022 márciusa és szeptembere között egymással együttműködve szerezték be és árulták az új pszichoaktív anyagnak minősülő szert, melyre a településen több vevő is akadt. A gyanúsítottak a tiltott szer értékesítéséből származó bevételt is megosztották egymás között.

 

A járási ügyészség indítványa szerint az állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező gyanúsítottak esetében megalapozott a bűnismétlés veszélye, mivel megélhetésüket a bűncselekmény elkövetéséből biztosították. Az indítványban az ügyészség hivatkozott továbbá arra is, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a nyomozás jelenlegi szakaszában a bizonyítást is megnehezítenék.

 

A nyomozási bíró 2022. szeptember 9-én az ügyészség indítványa alapján a férfi letartóztatását elrendelte, a két nővel szemben azonban enyhébb kényszerintézkedést, lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletet rendelt el.

 

A bíróság végzésével szemben a letartóztatás elrendelése miatt a gyanúsított és védője, a bűnügyi felügyelet elrendelése okán az ügyész jelentett be fellebbezést szigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelése érdekében, így az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog végleges döntést hozni.

Infokarcag