Egyre bővül a kerékpáros turizmus Magyarországon

kedd, 04 június 2024

Az elmúlt években jelentősen nőtt a kerékpáros turizmus Magyarországon, egyre kiterjedtebb a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, és népszerű kerékpáros rendezvények csábítják a turistákat országszerte - közölte az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) hétfőn az MTI-vel a kerékpározás világnapja alkalmából.

Emlékeztettek, hogy a kormány 2020-ban 4 milliárd forintot különített el kerékpárút-tervezésre. A tervezési szakasz lezárult, az AÖFK, a vármegyei önkormányzatokkal és a Magyar Közút Zrt.-vel közösen 806 kilométernyi kerékpárút terveit készítette el. A program jelentőségét mutatja, hogy ebből 95 kilométernyi kerékpárút kivitelezése a közeljövőben elkezdődhet.

Ezek között lesz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Hollóháza-Pálháza közötti, 9 kilométeres szakasz, amely a Tokaj-Zemplén térségben tervezett Panoráma Kerékpárút része lesz. Csongrád-Csanád vármegyében szintén hiánypótló szakaszok tervezése valósult meg, majd megkezdődhet a Mindszent-Szegvár-Szentes (14,5 kilométer), Zsombó-Szatymaz (5,6 kilométer) és a Szatymaz-Sándorfalva (2,9 kilométer) szakasz kivitelezése. A Vas vármegyei Torony külterületén hamarosan épülő 2,6 kilométer hosszú szakasz a Szombathely és az osztrák-magyar határ közötti útvonal hiányzó része, amellyel a vármegyeszékhelyről biztonságosan elérhető lesz az EuroVelo 13 Vasfüggöny nemzetközi kerékpárút, valamint a burgenlandi kerékpáros hálózat is. Zala vármegyében összesen 56 kilométer kerékpáros útvonal tervezése és engedélyezése valósult meg, ezek közül 6 szakasz kivitelezése kezdődhet meg.

A közleményben rámutatnak: a kerékpáros számlálók adatai évről évre rekordokat döntenek: az idén május végéig például több mint 70 000 bringás haladt át Pákozdon, a Velencei-tó körön lévő számlálónál, de Törökbálinton a Budapest-Balaton kerékpárúton is 61 ezer kerékpárost számoltak meg. Az Értékterv Kft. adatai szerint a Balatoni Bringakörön tavaly 32,8 millió kilométert kerékpároztak a magyarok. Az idén márciusban szinte mindenhol többszöröződött a kerékpárosok száma, a Tisza-tónál a növekedés több mint háromszoros volt. 2023-ban a kiskörei vízlépcsőnél 89 ezer bringást számoltak meg, 5,5-szer annyit, mint 10 évvel ezelőtt.

A közlemény kitér arra is, hogy elindult a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, amely azokat a vendéglátóhelyeket, attrakciókat, szálláshelyeket tartalmazza, amelyek a kerékpáros turisták igényeit szolgálják ki. A hálózat 771 minősített szolgáltatót tartalmaz, ezek a Kerékpárosbarát applikációban elérhetőek.

 

Forrás: infokarcag.hu