Befejeződött a nyári aratás

péntek, 26 július 2024

Budapest, 2024. július 25., csütörtök (MTI) - Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt.

A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleményében Feldman Zsolt.

A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira.

Feldman Zsolt tájékoztatása szerint az idei nyári aratás jó ütemben haladt és a korábbi évekkel összevetve átlagos eredménnyel zárult. A vetésterületek csökkenését mennyiség tekintetében több növényfajnál is részben kompenzálták a viszonylag kedvező hozamok, kivétel ez alól az őszi káposztarepce. Az információk alapján a nyári aratású növények tekintetében az ország ellátása biztosított és jelentős - többmillió tonnás - export árualap is képződött - hangsúlyozta a közlemény.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján az őszi búza aratása gyakorlatilag lezárult, mindössze néhány kisebb terület van még hátra. Az idei 864,5 ezer hektáros területen az országos termésátlag hektáronként 5,8 tonna körül alakul. Ez az érték kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A legmagasabb átlagokat (6,8 tonnát) Baranya, Tolna és Vas vármegyékből jelentették, a legalacsonyabbakat (5 tonna körül) Pest, Nógrád és Bács-Kiskun vármegyékből. A hozamok és a terület alapján az idei búzatermés csaknem 5 millió tonna, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást. Az étkezési minőségű kategóriába sorolható termés is elegendő az 1,1 millió tonna körüli hazai éves őrlési szükséglet kielégítésére. A jelenlegi szezonban kialakult hazai búzaárak figyelembevételével az 1 kilogrammos kenyér előállításához felhasznált búza értéke nem haladja meg a 100 forintot - emelte ki az államtitkár.

Az őszi árpa betakarítása fejeződött be legkorábban. A korábbi évekhez képest alacsonyabb - 260 ezer hektáros - területen országosan hektáronként 5,7 tonnás hozam alakult ki, ami 3,7 százalékkal magasabb a tavalyinál és lényegében megegyezik az elmúlt öt év átlagával. Az egyes vármegyék között a hektáronkénti hozamokban igen nagy szórás (hektáronként 5,1 tonnától 6,7 tonnáig) mutatkozik. A dunántúli vármegyék jellemzően kedvezőbb, míg a közép-magyarországi és egyes dél-alföldi vármegyék gyengébb hozamokat produkáltak, amit döntő mértékben az időjárási tényezők okoztak. Az összes őszi árpatermés megközelíti az 1,5 millió tonnát, ami bőven fedezi az egymillió tonna körüli éves hazai felhasználást.

A tavaszi árpa, rozs, zab és tritikálé betakarítása is csaknem a végéhez ért. A véglegesnek minősíthető adatok alapján a rozsnál hektáronként 2,9 tonnás, a tavaszi árpánál 4,7 tonnás, a tritikálénál 4,3 tonnás, a zabnál pedig 3 tonnás a termésátlag, ami nagyrészt megfelelnek az elmúlt évek átlagos értékeinek.

Az őszi káposztarepce betakarítása is befejeződött. Az országos termésátlag 2,5 tonna körül van. Az őszi vetésű növényi kultúrák közül az idei év időjárása az őszi káposztarepcét viselte meg leginkább, a korábbi évekhez képest érezhetően alacsonyabb - 174 ezer hektáros - terület és a korábbi időszakoknál ugyancsak kisebb hektáronkénti hozamok összetett hatása miatt az összes termés 432 ezer tonna körül alakul.

A magborsót is betakarították a gazdák, a 13 ezer hektáros területen az országos termésátlag hektáronként 2,4 tonna, ám jelentős mértékű a szórás az egyes vármegyék között - ismertette az Agrárminisztérium.

 

Forrás: infokarcag.hu