EU-elnökség - Kovács Zoltán: logisztikai kihívások, ambiciózus magyar program

szerda, 11 szeptember 2024

A magyar EU-elnökség hatalmas logisztikai kihívást jelent, miközben a kormány ambiciózus programot szeretne megvalósítani ebben a fél évben. Erről Kovács Zoltán államtitkár beszélt kedden Budapesten egy rendezvényen.

A magyar EU-elnökség operatív feladatainak előkészítéséért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az Asia-Europe Foundation (ASEF) nevű kormányközi szervezet keretében a Danube Institute által szervezett zárt körű nemzetközi sajtószemináriumon találkozott hazai és külföldi újságírókkal.

"Több mint 250 politikai eseménynek adunk otthont, köztük tizenhat magas szintű, miniszteri megbeszélésnek. Az Európai Politikai Közösség találkozójára miniszterelnökök és államfők érkeznek a magyar fővárosba novemberben, 64 ország részvételével tárgyaljuk meg az illegális migráció kérdését, a biztonsági kihívásokat, és más fontos témát"
- hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Kitért arra, hogy Magyarország az EU-elnökség közepén tart, és izgalmas időszakban van, hiszen Budapesten lesz a mezőgazdasági miniszterek informális találkozója, és az agrár terület a magyar elnökség prioritásai között szerepel. Megjegyezte, hogy a mezőgazdaság számos kihívással néz szembe az EU-ban, köztük politikai természetűekkel.

Szólt arról, hogy csütörtöktől szintén a magyar fővárosban lesz a gazdasági és pénzügyminiszterek (Ecofin) nem hivatalos találkozója, amelyen az európai jegybankelnökök is jelen lesznek.

"A tagállamok pénzügyminisztereinek fele itt lesz, de Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke is eljön. Értelmezhetetlen az a vád, hogy a magyar EU-elnökséget a tagállamok politikai bojkottja kísérné" - jelentette ki.

Kovács Zoltán kiemelte, hogy a magyar EU-elnökség prioritásai közé tartozik az európai versenyképesség növelése.

Ebben nagyon fontos fejlemény az úgynevezett Draghi-jelentés, amelyet a magyar kormány alaposan tanulmányozni fog. Hozzátette, hogy hamarosan napvilágot lát Enrico Letta jelentése is a belső piacra vonatkozóan. Az államtitkár hangsúlyozta az illegális migrációs kihívásokkal szembeni hatékony fellépés fontosságát is.

Kitért arra, hogy Orbán Viktor az egyik legrégebben hivatalban lévő, és az egyik legtapasztaltabb miniszterelnökként - és nem a magyar EU-elnökség részeként - járt el júniusban az orosz-ukrán háború lehetséges befejezését célzó különleges missziója során.
Kiemelte, Magyarország több mint egy évtizede globálisan nyit Kelet felé, ami az elmúlt időszak tapasztalatai alapján - mindenféle kritikai hang ellenére - nagyszerű ötlet volt.

Az ASEF négynapos budapesti sajtószemináriumán a kiemelt téma a mesterséges intelligencia (MI) által jelentett kihívások kezelése a médiában. Kovács Zoltán ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az MI kérdését az Európai Unión belül is szabályozni kell.

 

Forrás: infokarcag.hu