Súlyos éhínség fenyegeti a kelet-afrikai térséget

szombat, 08 október 2022

Több százezer embert fenyeget éhhalál Kelet-Afrikában, ahol máris több mint 10 millió gyerek szenved súlyos alultápláltságtól a szárazság és az ennek nyomán kialakult élelmiszerszűke miatt.

- jelentette pénteken az Anadolu török hírügynökség egy regionális helyi kormányközi szervezet beszámolójára hivatkozva.

Kelet-Afrikát 40 éve nem tapasztalt szárazság sújtja, a helyzet Etiópia déli és délkeleti részén, Kenya egyes régióiban és Szomáliában a legsúlyosabb - figyelmeztetett Vorkne Gebrejehu, a Fejlesztését Felelős Kormányközi Hatóság (IGAD) nevű, nyolc kelet-afrikai államot magába foglaló szervezet ügyvezető titkára.

Gebrejehu az IGAD Nairobiban tartott konferenciáján elmondta, hogy a Dzsibuti, Etiópia, Szomália, Eritrea, Szudán, Dél-Szudán, Kenya és Uganda alkotta szervezet hat tagállamából tudnak súlyosan alultáplált gyerekekről, elsősorban az otthonaikat elhagyni kényszerülők között.

Az IGAD adatai szerint Kelet-Afrikában mintegy 13 millió belső menekült él és további ötmillió menekültről és menedékkérőről tudnak, az éhínség leginkább e csoportokat fenyegeti.

Emellett hét IGAD-államban több mint 51 millió embernek - a szervezet össznépessége csaknem 20 százalékának - bizonytalan az élelmiszerellátása, és közülük 388 ezer embert éhhalál fenyeget.

A helyzet nagyon hamar még rosszabbra fordulhat, ugyanis az év további részére vonatkozó meteorológiai előrejelzések nem jeleznek jelentős mennyiségű csapadékot - hívta fel a figyelmet a szervezet.

Felszólította egyúttal a térség kormányait, foglalkozzon az élelmezési bizonytalanság mögött meghúzódó okokkal, és dolgozzon ki helyi sajátosságokhoz igazított, költséghatékony megoldásokat.

A nairobi konferencián Svédország, Franciaország és az Európai Unió mellett részt vett az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, az Afrikai Fejlesztési Bank és az ENSZ több szakosított szervezete is.

Infokarcag