Magyar-holland - Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

szombat, 12 október 2024

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, bravúros pontszerzésével pedig feljött a csoport harmadik helyére.

Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai az egész meccsen alig több mint 25 százalékot birtokolták a labdát, azonban a 32. percben egy szép támadás végén Sallai Roland betalált. A folytatásban még nagyobb nyomás nehezedett a magyar kapura, így a nyáron Eb-elődöntős hollandok a hajrában annak ellenére egyenlítettek Denzel Dumfries fejesével, hogy Dirk van Dijk kiállítása miatt már emberhátrányban futballoztak.

A nemzeti együttes - amely Gera Dániel személyében újoncot is avatott - negyven év, sorozatban kilenc vereség után először nem kapott ki Hollandiától.

A magyarok hétfőn Bosznia-Hercegovina vendégei lesznek Zenicában.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló:

Magyarország-Hollandia 1-1 (1-0)

Puskás Aréna, 60 ezer néző, v.: Lukas Fähndrich (svájci)

gólszerzők: Sallai (32.), illetve Dumfries (83.)

piros lap: van Dijk (79.)

sárga lap: Varga B. (13.), Fiola (77.), illetve van Dijk (76., 79.)

Magyarország:

Dibusz - Fiola, Orbán, Dárdai M. (Botka, a szünetben) - Bolla (Gera, 89.), Schäfer, Nikitscher, Nagy Zs. - Sallai (Csoboth, 65.), Szoboszlai - Varga B. (Nagy Á., 78.)

Hollandia:

Verbruggen - Dumfries, De Vrij (Malen, 77.), Van Dijk, Van de Ven - Gravenberch, Reijnders, Timber (Til, 77.) - Simons (De Ligt, 81.), Zirkzee (Brobbey, 77.), Gakpo (Hato, 90.)

I. félidő:

32. perc: Nagy Zsolt kapott labdát a bal oldalon, majd a 16-os sarkáról hajszálpontosan ívelt az ötös jobb sarkához tökéletes ütemben érkező Sallaihoz, aki egyből a rövid felső sarokba lőtt (1-0).

II. félidő:

83. perc: Gakpo bal oldali szabadrúgását követően Dumfries 8 méterről a jobb sarokba fejelt, Dibusz csak beleérni tudott a labdába (1-1).

A magyar válogatottat támogató szurkolói csoport, a Carpathian Brigade fennállása 15. születésnapját koreográfiával ünnepelte, melyet "A lelátó az életem, átsegített már éveken!" felirattal egészített ki. A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a vasárnap elhunyt Johan Neeskensre, a hollandok kétszeres vb-ezüstérmes labdarúgójának emléke előtt vastapssal tisztelgett a Puskás Aréna teltházas közönsége.

Az esélyesebb vendégek az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, de a magyarok szervezett és fegyelmezett védekezéssel megakadályozták, hogy ez helyzetekben is megnyilvánuljon. Noha az első negyedórában a hollandok közel 80 százalékban birtokolták a labdát, kapura lövése mégis csak a magyaroknak volt. Dibusznak először a 16. percben volt védenivalója, de rögtön utána Marco Rossi tanítványai formás kontrát vezettek, majd két egymást követő szögletből is veszélyeztettek, Sallai lövése a bal kapufán csattant. Ezt követően maradt az Oranje meddő mezőnyfölénye, de lövésig csak elvétve jutott, Dibusznak csupán egyszer kellett játékba avatkoznia. A magyarok újra a korábbi években sikerrel alkalmazott taktikával futballoztak, ritkán vezettek támadást, de akkor azt nagyon lendületesen próbálták végigvinni, éppen egy ilyen akció végén a kisebb sérülése ellenére kezdőbe kerülő Sallai volt eredményes. A védekezés minőségéről mindent elmond, hogy a hollandok az egész első félidőben akcióból nem tudtak ziccert kidolgozni, legnagyobb lehetőségük a Szoboszlai szabálytalan kirúgása miatt a magyar 16-oson belül megítélt közvetett szabadrúgás volt, melyet Dibusz hárított.

Térfélcserét követően még nyomasztóbbá vált a vendégek fölénye, a játék szinte kizárólag a magyarok térfelén zajlott. Dibusz bravúrral védte De Vrij csúsztatott fejesét. Ebben a periódusban sokkal veszélyesebbek voltak a holland támadások, mint az első játékrészben, a magyarok sok esetben önfeláldozó védekezéssel - becsúszó szerelésekkel és blokkolt lövésekkel - akadályozták meg az egyenlítést, de a félpályán csak elvétve jutottak át, mert a támadásokra ekkor már kevés energia jutott. A holland együttes próbálkozott rendületlenül, azonban sok esetben amikor sikerült is tiszta lövőhelyzetet kialakítania, akkor pontatlan volt a befejezés. A hajrára megfogyatkozott a holland csapat, mert Van Dijket második sárga lappal kiállította a játékvezető, ennek ellenére a vendégeknek végül összejött az egyenlítés Dumfries fejesgóljával. Ezt követően már Hollandia sem erőltette a támadásokat, tíz emberrel megelégedett az egy ponttal, amely a magyar válogatottnak nagy lépést jelenthet a bennmaradás felé.

 

Forrás: infokarcag.hu