Akkumulátort, katalizátort és közel 1000 liter gázolajat lopott, a rendőrök elfogták

csütörtök, 10 november 2022

Az eljárás adatai alapján a rendőrök 2022. november 6-án éjszaka a 710-es számú főúton, Papkeszi külterületén állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét.

Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, továbbá a 44 éves kecskeméti lakos gépkocsijából előkerültek gázolajjal szennyezett gumicsövek, műanyag kannák, illetve egy feszítővas is, továbbá az egyenruhások a járműben elrejtve megtalálták egy másik gépkocsi akkumulátorát és katalizátorát is. Felmerült a gyanú, hogy ezek a tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak.

Az egyenruhások a férfit ezután elfogták, majd előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra. A nyomozók ezután őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték az illetékes ügyészségen a letartóztatásának indítványozását.

A tettes ellen többrendbeli lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

Infokarcag