ORFK: az idén eddig 57 rendőr részesült elismerésben életmentésért

szombat, 12 augusztus 2023

Az idén eddig 57 rendőr részesült vezetői elismerésben emberélet megmentése során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Varga Balázs rendőr alezredes a Kopaszi-gátnál lévő vízirendészeti rendőrőrsnél tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendőrök - esküjükhöz híven - akár az életük feláldozásával is mentenek életet.

"A kiképzés során nagyon sok komoly feladatra kiképzik a rendőröket, de a bátorságot és önfeláldozást nem lehet tanítani" - fogalmazott, és külön köszönetet mondott az életmentőknek.

A rendőr alezredes elmondta, hogy a dicséretben részesült rendőrök egyike egy fiatal lány öngyilkossági kísérletét akadályozta meg Budapesten. Mások Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az örvénylő Sajónál hárítottak el öngyilkossági kísérletet. Július 16-án pedig a Dunában bizonytalanul úszó férfira lettek figyelmesek a vízirendészet munkatársai, a férfi hamarosan elmerült, az egyik rendőr a hajóból kiugorva felszínre hozta, majd beemelték a hajóba - idézte fel az esetet Varga Balázs.

Hangsúlyozta, hogy a vizek, strandok biztonságára nagy figyelmet fordít a rendőrség. Mindezek ellenére augusztus elsejéig 81-en fulladtak vízbe, ami növekedést mutat, tavaly ez a szám 62 volt - ismertette az alezredes.

Közlése szerint három vízirendészeti rendőrkapitányság van Magyarországon: a tiszai vízirendészek 134 mentésből nyolc esetben mentettek ki embereket közvetlen életveszélyből, a Dunánál 114 mentésből 24 volt ilyen, a Balatonon pedig 114 esetből 233 embert tudtak kimenteni.

"Ez azt mutatja, hogy a mentés, illetve a rendőrök felkészültsége nagyon magas szintű. Munkatársaink a nap 24 órájában figyelik a vizet" - mondta Varga Balázs. Megjegyezte, a vízirendőrök ellenőrzik a hajók állapotát, a hajózási vállalkozásokat is. "Sokrétű tudásra és nagy tapasztalatra van szükségük" - fogalmazott.

"Tudomásul kell venni, hogy a fürödni tilos táblával jelölt helyeken nem szabad fürdeni", e szabálysértés 5 ezertől 150 ezer forintos bírsággal sújtható - emelte ki az alezredes. Figyelmeztetett: a szabad vizek veszélyesek a hőfokuk, a sodrásuk, a kiszámíthatatlanságuk miatt, a felszín alatti tárgyakat nem lehet látni, ismeretlen vízbe beugrani nagyon veszélyes.

Hozzátette, hogy a kijelölt strandokon is óvatosan kell fürdeni, különösen a bányatavaknál, ahol izomgörcsöt vagy szívbénulást is okozhat a markáns hőmérséklet-változás.

Az alezredes kitért arra is, hogy "a tolvajok nyáron sem pihennek, a strandok jó vadászterületek a számukra, de odafigyeléssel megelőzhető a baj", érdemes használni az értékmegőrzőt és vigyázni a holmikra. Az ilyen esetek száma évről évre csökken a rendőrségi propaganda, illetve a fürdőhelyeken elhelyezett biztonsági kamerák hatására - fűzte hozzá. Nemrég egy budapesti strandon kamerák segítségével röviddel az eset után sikerült azonosítani az elkövetőt - említett példát.

A megelőzés a legfontosabb, de ha mégis megtörténik a baj, lehet jelenteni személyesen a rendőrségen vagy a police.hu rendőrségi honlapon, illetve a 112-es segélyhívó számon - közölte Varga Balázs.

Infokarcag