NEM ISMERTE EL A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSÉT

szerda, 06 szeptember 2023

Az ügyészség szerint a pedofil hajlamú férfi még tavaly tavasszal visszaélt hatalmával, és elcsábította a tinit. A helyiek felháborodtak az eseten. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

A fiatal, harmincas éveiben járó tanár testnevelés órákat tartott az iskolában, így ismerte meg az akkor nyolcadikos diákját. A kapcsolatuk hamar szorosabb lett.

Sajtóinformációk szerint a pedagógus többször is randira hívta a tinit, és a közös sétálgatásaik alatt puszilgatta, simogatta.

Végül a lány szülei is tudomást szereztek a titkos viszonyról, bejelentést tettek.

Az iskolából azonnal elbocsájtották a pedofil hajlamú tanárt, és a rendőrség is nyomozni kezdett.
Az ügyben előkészítő ülést tartottak. A lány most 16 éves, így az ülés a tini életkora és a bűncselekmény jellege miatt nem volt nyilvános.

A Debreceni Törvényszék szóvivője, Dobó Dénes elmondta, a vád szerint a férfi, mint a sértett iskolájában tanító tanár, hatalmi helyzetével visszaélve szexuális cselekményt végzett a kiskorú sértettel.
Az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

Ha bebizonyosodik a tanár bűnössége, akkor akár több éves börtönbüntetést is kaphat.

Infokarcag

Media