VISSZATÉRT A BŰNCSELEKMÉNY HELYSZÍNÉRE

péntek, 08 szeptember 2023

A jászsági nyomozók épp az előző napi kerékpárlopás felderítésén dolgoztak, amikor tetten érték a feltételezett elkövetőt, amint egy másik biciklit próbált a láncaitól megszabadítani.

Egy jászapáti lakos tett bejelentést a helyi rendőrőrsre, mert valaki eltulajdonította az autóbuszállomásnál lévő kerékpártárolóból a lezárt kétkerekűjét.

A rendőrök azonnal lefoglalták a rendelkezésre álló kamerafelvételeket.
Az egyenruhások a bűncselekmény helyszínén másnap is folytatták az adatgyűjtést és tanúkihallgatást, amikor tetten értek egy jászapáti lakost, aki épp egy kerékpár biztonsági láncának levágásával foglalatoskodott.
Időközben a kamerafelvételeket is kiértékelték, amiből a nyomozók megállapították, hogy a felvételen szereplő és a tetten ért kerékpártolvaj ugyanaz.

Az 58 éves férfit előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol kétrendbeli lopás vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A kutatás alkalmával a korábban eltulajdonított kétkerekűt is megtalálták a rendőrök, amit vissszaadtak a tulajdonosnak.

https://www.police.hu/index.php/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/visszatert-a-buncselekmeny-helyszinere-0

Infokarcag

Media