Három év fegyházra ítélték az antifa-ügy egyik vádlottját

kedd, 30 január 2024

Három év fegyházbüntetésre ítélte a három, külföldi állampolgárságú vádlott egyikét, egy német férfit a tavaly februári budapesti antifasiszta (\"antifa\"-) támadások ügyében hétfőn, előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszék.

A szervezet sajtóosztálya az MTI-vel azt közölte: az előkészítő ülésen csak a másodrendű vádlott ismerte be a váddal egyezően a bűnösségét és a tárgyaláshoz való jogáról is lemondott, így a bíróság az esetében ítéletet hirdetett.

A férfit bűnszervezetben való részvétel miatt a szabadságvesztés kiszabása mellett 5 évre kiutasították Magyarország területéről. A döntés nem jogerős - írta a bíróság.

A rendőrség által antifa-támadásoknak nevezett ügyben még két nőt vádoltak meg - az egyikük olasz, a másik német - bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, illetve bűnszervezetben való részvétel bűntettével; esetükben az eljárás a későbbiekben tárgyaláson folytatódik.

A törvényszék felidézte: a vád szerint a külföldi állampolgárságú terheltek egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet tagjai voltak, akik demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokkal tervezték felvenni az ideológiai harcot a militáns nemzetszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőséges jobboldal szimpatizánsaival.

A bíróság megállapította, a támadók célja az volt, hogy a kiválasztott áldozatoknak a bántalmazás, a súlyos, életveszélyes sérülések miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon, amely elrettentő üzenetet közvetít a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek.

A szervezet tagjai számára erőnléti edzéseket tartottak, amelyeken a támadások pontos menetét is gyakorolták - ismertették.

A vádiratban megállapították, hogy az ügy három terheltje a szervezet ideológiai céljával azonosulva Budapestre tervezett, összehangolt támadásokban való részvétel miatt utazott Magyarországra. Az elsőrendű vádlott több támadásban is részt vett, míg a másik két terheltet az egyik tervezett bántalmazás helyszínéről menekülés közben fogták el a rendőrök.

Az ügyészség a váddal egyező beismerés és tárgyalásról lemondás esetére az elsőrendű vádlottra 11 év, a másik kettőre pedig 3 év 6 hónap fegyházbüntetés kiszabását kérte. Ezen felül azt indítványozta, hogy a bíróság utasítsa ki őket Magyarországról 10 évre, illetve 5-5 évre.

A bűnösségét beismerő másodrendű vádlott büntetését végül - középmértékben - 3 év fegyházban állapították meg. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a férfi beismerését és a büntetlen előéletét, de a terhére rótta, hogy ellene Németországban büntetőeljárás van folyamatban.

További súlyosító körülménynek számítottak a bűncselekmény elkövetésének körülményei, annak nemzetközi, határokon átnyúló szervezett jellege, valamint az is, hogy a terhelt a bűnszervezetben vezető szerepet töltött be, így a támadásokban tevőleges szerepe volt.

A szökés, elrejtőzés veszélye miatt a bíróság a férfi letartóztatását a másodfokú jogerős döntés kihirdetéséig fenntartotta.

Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A kényszerintézkedés fenntartásáról szóló végzés sem jogerős, mivel a terhelt és védője azt sem fogadta el.

Az első- és a harmadrendű terhelt esetében az eljárás tárgyaláson folytatódik, amelyet 2024. május 24-ére tűzött ki a bíróság.

Az előkészítő ülésen a harmadrendű terhelt és védője kérte a nő bűnügyi felügyeletének megszüntetését, de az indítványt a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, az eljárási cselekményeken való vádlotti jelenlét biztosítása céljából elutasította - áll a közleményben.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint tavaly február 9-11-én Budapesten öt, egymással összefüggő támadás történt: az első a Nyugati pályaudvaron egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik február 10-én a Gazdagréti téren, illetve a Bank utcában, míg az ötödik február 11-én az I. kerületi Mikó utcában. A támadásokban kilencen - négyen súlyosan, öten könnyebben - sérültek meg.

Három feltételezett elkövetőt még február 11-én elfogtak: egy 38 éves, olasz állampolgárságú nőt, egy 29 éves német férfit és egy 26 éves német nőt.

A Fővárosi Főügyészség tavaly februárban azt jelezte, az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen, a "kitörés napja" elnevezésű rendezvény résztvevőinek vélt sértetteket.

Infokarcag