ÉJJEL-NAPPAL LOPTAK

szerda, 31 január 2024

A kisújszállási nyomozók rövid időn belül elfogták a kenderesi betöréses lopások elkövetőit.

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ejjel-nappal-loptak

Ismeretlen tettesek bementek egy kenderesi házba, ahonnan több fordulóban különböző tárgyakat, fejszét, gázpalackot, két keverőtárcsás mosógépet, egy mikrohullámú sütőt, valamint fém alkatrészeket vittek el 30 ezer forint értékben.
A Kisújszállási Rendőrőrsre újabb bejelentés érkezett: aznap este ismét egy kenderesi családi ház udvaráról loptak el ismeretlenek egy 70 ezer forint értékű alumíniumlétrát.

A nyomozók mindkét ügyben helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, melynek eredményeként rövid időn belül elfogták a tetteseket. Kiderült, hogy a kenderesi betörésekhez egy 29 éves helyi férfi köthető, aki egy-egy társával követte el a bűncselekményeket. A nyomozók megtalálták az értékes létrát a kutatás során, és visszaadták a tulajdonosnak.

Az adatok szerint az elkövetők rovásán több bűncselekmény is van, hiszen az egyik, 25 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy tavaly decemberben a kenderesi művelődési ház elől két díszszarvast vitt el, de hozzá köthető egy december közepi, szintén helybeli betörés is.

A Karcagi Rendőrkapitányság többrendbeli lopás vétsége miatt folytat eljárást a tolvajok ellen.

Infokarcag

Media