Ő CSAK „SZÉPEN KÉRTE” A PÉNZT

hétfő, 10 június 2024

A gyanúsított állítja, hogy ő nem követett el bűncselekményt, hiszen önként adott neki pénzt a diák a törökszentmiklósi buszpályaudvaron. A nyomozókat nem hatotta meg a sztori, őrizetbe vették a rablót.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt folytat nyomozást egy fiatal helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint június 9-én, délben egy kerékpárral érkező 18 éves fiatal a városi buszpályaudvar területén várakozó diáktól pénzt követelt. A fiú nem akart adni, de a tettes megragadta az övtáskáját, ráncigálta és veréssel fenyegetőzött, ezért 4000 forintot és 70 lejt adott át a sértett. Bejelentést követően a rendőrök a térfigyelő kameráknak és szemtanúk által adott pontos személyleírásnak köszönhetően elfogták a gyanúsítottat és előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták.

A tettes állítja, hogy a diák önként adott pénzt neki, amit ő nagyon szépen megköszönt, azonban a tanúk egész másról számoltak be a nyomozóknak.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a gyanúsítottat és kezdeményezik letartóztatását.

 

Forrás: infokarcag.hu