KORÁN KEZDTE

kedd, 11 június 2024

Egy fiatalkorú srác számlájára máris 7 rendbeli lopás írható, amit szolnokiak sérelmére követett el. A nyomozók őrizetbe vették.

Egy fiatalkorú helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy június 7–10. között egy szolnoki társasház udvaráról szerszámgépet és lemezvágót vitt el. Ugyancsak júniusban történt az a bűncselekmény, amely során egy parkoló személygépkocsiból lopott el 60 ezer forintot.

A gyanúsított február óta további öt vagyon elleni bűncselekményt követett el szolnoki sértettek sérelmére. Széles repertoárt vonultatott fel az ifjú tettes, hiszen egy gépkocsiból mobiltelefont, egy másikból pénzt, telephelyről pulykát, kacsát és tyúkokat, egy kertészetből pedig törzses rózsafát és négy bokorrózsát vitt el.

A többszörösen egyesített ügyben a rendőrök munkáját kamerafelvételek elemzése, illetve tanúkihallgatások segítették. A nyomozati cselekmények értékelése egy elkövető irányába mutatott, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A zsenge korú bűnelkövetőt 7 rendbeli lopással gyanúsították, részben beismerő vallomást tett. A hatóság őrizetbe vette a fiatalt, és kezdeményezik letartóztatását.

 

Forrás: infokarcag.hu