SOKAN BICIKLIZTEK TAVALY KISKÖRÉNÉL

vasárnap, 22 január 2023

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének adatai szerint 2022-ben összesen 68 003 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján.

Ezzel a tavalyi a harmadik legnagyobb forgalmú év volt 2021 és 2020 után. Ugyanakkor új havi rekordok születtek májusban és júniusban.

https://www.kotivizig.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2457:tisza-to-a-harmadik-legnagyobb-biciklis-forgalmu-ev-kiskoeren&catid=20:hirdetmenyek&Itemid=52

A Kiskörei Szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat. Az első, nem teljes évben még csak 6800 biciklis gurult át az üzemi hídon, de 2016-ban a számuk már meghaladta a 20 ezret, 2017-ben a 30 ezret, 2018-ban pedig 56 959-re nőtt a forgalom, ebből 5150 volt a versenyző.

Kismértékű visszaesést követően 2019-ben 49 ezer biciklis hajtott át a duzzasztómű felett, ebből 1990 versenyző. 2020-ban már 70 435 bringás kerekezett át Kiskörén Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Hevesbe vagy éppen fordítva, köztük 104 versenyző. 2021-ben 87 920-ra nőtt a számuk, ebből 1100 versenyzés szándékával tekerte a pedált. Ezt a kiemelkedő eredményt 2022-ben nem sikerült túlszárnyalni, miután az év egészében 68 003 kerékpárost regisztráltak, ebből ezer versenyzőt. (Fontos megjegyezni azonban, hogy az igazgatósági statisztikákban csak azok a bringások jelennek meg, akik áthajtottak a duzzasztómű felett.)

Havi forgalmi rekordokról ugyanakkor a múlt évben is beszámolhattunk, hiszen májusban 10 653, júniusban pedig 16 653 biciklist számláltak a vízlépcsőnél, ami új 5. és 6. havi csúcs.

Infokarcag