Négyszáz kisgyermekes család házát állították helyre a legszegényebb településeken

kedd, 04 április 2023

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 2 településen - Tiszabura, Tiszabő, - történt beavatkozás.

Több mint négyszáz sérült lakóházat javított meg és állított helyre két év alatt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „tetőkommandónak” nevezett építőipari egysége.

A Fókuszban a gyermek program a legszegényebb családok otthonain végzett beavatkozásokat, jellemzően viharkárokat hárított el, beázásokat szüntetett meg, sok esetben életveszélyes állapotú tetőket javított meg térítésmentesen.
Az ország legszegényebb településeinek felzárkózását segítő programok egyike a legkisebb gyermekek életkörülményeinek javítására indult Fókuszban a gyermek program, mely többek között a hátrányos körülmények között élő gyermekek otthoni környezetének javítását is célul tűzte. A programban érintett 117 felzárkózó településen a lakások több mint negyede komfort nélküli épület, vagy szükséglakásnak minősülő ingatlan, ezek közül most a kisgyermekeket nevelő családok otthonai kerültek a figyelem központjába.

A „tetőkommandónak” nevezett építőipari egység az ország négy vidéki központjában háromfős csoportokban tetőácsok vezetésével működik, munkájukat szükség szerint építészek támogatják. A két éve alakult szervezet a legszegényebb térségekben 2021-ben 50, 2022-ben pedig több mint 60 helyszínen végzett beavatkozásokat, 2023 tavaszán az általuk megjavított lakóingatlanok száma meghaladta a négyszázat.

A „tetőkommandó” szakembereit a felzárkózó településeken működő Jelenlét pontokon dolgozó szociális munkások, vagy családmentorok, esetenként a védőnők értesítik, ha tetősérüléseket, leomlott kéményeket, átázott falszakaszt látnak. A legszegényebb családok saját erőből nem tudják javítani az épületek hibáit, jellemzően nem pótolják a lecsúszó cserepeket, nem szüntetik meg a beázások okait, a kisebb hibák pedig idővel komoly állagromlást eredményeznek. A sérült épületekhez hívott „tetőkommandó” szakemberei állapotfelmérést végeznek, beszerzik a javításhoz szükséges anyagokat, és a beavatkozásról dokumentációt készítenek. Volt, ahol egy csaknem félkörben behajlott tetőt állították helyre, volt, ahol a leomlással fenyegető oromfalat építették újjá, több helyen pedig a nem záródó, vagy hiányzó nyílászárókat is kicserélték. Egy-egy érintett településrészen jellemzően 2-3 házat kell megjavítaniuk, de volt, ahol tizenkét sérült épületet állítottak helyre.

A 2021-ben Baranyában és Somogyban pusztító jégeső, illetve a 2022-ben a Szolnok vármegyén átvonuló szélvihar után is több tucat viharkárt is helyreállítottak a legszegényebb településeken az uniós finanszírozású Fókuszban a gyermek program részeként.

Infokarcag