SOK VENDÉGET VONZ A TISZA-TÓ

szerda, 17 május 2023

Az egyre kellemesebb időben megnövekszik a Tisza- tavat meglátogató turisták száma. Számos lehetőség vár az idelátogatókra, de a legnépszerűbb a kerékpáros túrázás.

Aki még nem tette meg a Tisza-tó körtúrát, annak minden újdonság lesz, viszont aki már túlesett rajta, annak is fog újdonságot tartogatni, mert a partmenti településeken minden évben sok-sok fejlesztés zajlik, amitől mindig más arcát ismerhetjük meg a környéknek.

A 65 km-es túra egyik fénypontja a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpáros híd, ami a Tisza hullámaira emlékeztető elemekkel épült meg. Itt mini kiugróknál lehet megállni és szelfizni, vagy akár csak átadni magunkat a látványnak. A tó kerékpárútjait rendszeresen javítják, karbantartják és a legkritikusabb pontok mindig új aszfaltborítást kapnak.

Az új megállóhelyek között a kiskörei lábasházat érdemes célba venni, de emellett kihagyhatatlan a hallépcső megtekintése is. A tó körül új kerékpáros pihenőhelyeket hoztak létre, ahol egy zápor ellen lehet elbújni, vagy ha szükséges, akkor egy esetleges defekt esetében is tudunk itt gumit cserélni.
Érdemes megállni a kijelölt horgászhelyeken, ahol a páratlan panoráma mellett lehet egy kicsit lazítani, de akár Ljasuk Dimitry Jóreménység-szigetén is, amely Kisköréhez közel található, nem messze az üzemi híd után. A sziget valójában a hullámtéri duzzasztómű terelőgátja, azaz azt a célt szolgálja, hogy áradáskor a megfelelő helyre terelje a vizet.

A helyiek Robbantó-gátnak nevezik. A tó létesítésekor robbantásra is szükség volt, amelyhez a robbanószert itt, a sziget végében tárolták és őrizték a katonák. A sziget ma egy közösségi hely, ahol pihenni vagy éppen kertészkedni is lehet, nyári időben pedig a stégről csobbanni egyet. Aki váltóruhában kertészkedne, vagy átvenné a fürdőruháját, annak öltözőt is létrehoztak.

Infokarcag

Media