TANÚKAT HALLGATTAK KI

szombat, 26 augusztus 2023

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2022. augusztus 5-én különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 23 éves büntetlen előéletű férfival szemben.

A vádlott 2021. december 30-án jászladányi otthonukban egy 7 centiméter pengehosszúságú késsel csaknem 130 késszúrással megölte feleségét, azután, hogy a nő elmondta, hogy megcsalta. Az ügyben igazságügyi szakértők meghallgatására és iratismertetésre került sor a Szolnoki Törvényszéken.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, emberölés miatt indított nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendelkezésre álló adatok szerint, egy 22 éves jászladányi férfi 2021. december 30-án a délelőtti órákban – előzetes szóváltást követően – több késszúrással megölte feleségét, majd az elkövetés eszközét megpróbálta elrejteni. Az egyenruhások elfogták és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki kihallgatásakor beismerő vallomást tett.
Az ügyben most igazságügyi szakértők meghallgatására és iratismertetésre került sor a Szolnoki Törvényszéken.

Infokarcag

Media