ENNYIBE KERÜL A TANÉVKEZDÉS

kedd, 05 szeptember 2023

Ma már a második tanítási nap volt az iskolákban. A tanévkezdés bekerülési költségeinek néztünk utána. Sokan az utolsó napokra hagyták az egyes tanszerek beszerzését.

Árérzékenyek lettek a nagykunsági vásárlók is.
Néhány helyen van, ahol a tavalyi áron kínált tanszerekkel várják Az iskolakezdésre készülő családokat.

-Az iskolakezdésre azonban mindenképpen több tízezer forintot kell szánni, még kedvező árakkal számolva is -mondta televíziónknak ennek a kisújszállási írószer boltnak a vezetője.

Az iskolakezdés költsége gyermekenként az 50 ezer forintot is meghaladhatja az idén, és ebben a méret- és szezonváltás miatt szükséges ruhák ára nincs benne
Még nagyobb kiadással néznek szembe az egyetemi hallgatók szülei, akik közül többeknek a kollégiumi díj vagy az albérlet, illetve adott esetben a tandíj jelent nagyobb anyagi megterhelést.

A legjobban a kollégiumba bejutó hallgatók járnak, de a helyekért komoly küzdelem folyik.
A kollégiumokban tavaly a diákok mindössze ötöde fért el. Az albérlet viszont százezres nagyságrendű kiadással is járhat, mint ahogy a tandíj is.
Egészségpénztárral több tízezer forintot, akár a tanévkezdéssel kapcsolatos kiadások 12-17 százalékát is megspórolhatják a szülők.

A beiskolázási támogatás egy önsegélyező szolgáltatás, amelyet a legtöbb egészségpénztár kínál a tagjainak, mégis kevesen használják.
Fontos, hogy azok az egészségpénztári tagok tudják igénybe venni a beiskolázási támogatást, akiknek már van 180 napos egyenleg az egészségszámlájukon, illetve lesz, mire a számlák elszámolásához nyitva álló 120 nap letelik.

Infokarcag

Media