JÓ HANGULATBAN TELT A SZOLNOKI GULYÁSFESZTIVÁL

hétfő, 16 október 2023

Savanyú káposztás, halas és vizibivalyos. Idén is számos változatban készült el a gulyás a Gulyásfesztiválon. Gólyalábasok, zenészek és hagyományőrzők szórakoztatták a Tiszaligetbe érkezőket.

„Mindenki gyűjjön, gyűjjön, olyan mulatság lesz, hogy csak na.” 20:42 megismerhetik azt a történetet, amit még soha nem hallottak.” 20:46 lesz itt mulatság, tánc, vigadalom, dobpergés."

Ahogyan kidobolták, úgy is történt. Vigadalomból és különféle gulyásból nem volt hiány. A fesztivál számos érdekességet hozott a gasztronómia terén is. Több, mint száz csapat nevezett, a legtöbben a hagyományos ízekkel próbálkoztak, néhányan azonban mertek különlegeset a bográcsba álmodni. Itt például lengyel fűszerekkel, hagyományos lengyel zöldséges leves készült, marhából.

PÁPAI FERENC:

„Ilyen zöldséges, van benne hús is, gomba, zöldség, sárgarépa, hasonló a gulyáshoz, de mégsem az.”

A Fehérvári Hagyományőrzők bivalygulyása önmagában is érdekességnek számított, az üst amiben készült azonban minden képzeletet felülmúlt. A rácpusztai kun üst másolatát egy bronzöntő mester segítségével maguk készítették. Az étel ebben, az 1600 éves edény rekonstrukciójában főtt.

BORBÉLY ZSOLT Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület:

„Jobban le tudom sütni, ugyanúgy pörkölt alap, de ebben le tudom pirítani. Most kezd jó lenni, kavargatom, sütöm lefele.”

Évek óta vendég Szolnokon a Bécsi Magyar Munkás Egyesület. Ők a bécsi gulyásfesztivál hírét hozzák a megyeszékhelyre. Bécsben élő erdélyi, délvidéki és felvidéki magyarok alkotják a csapatot.

KANCSÁR LÁSZLÓ Bécsi Magyar Munkás Egyesület:

„A bécsinek az a célja, hogy az ottani második generációt közelebb vigyük a hagyományainkat, kultúránkat, van aki nem is tud magyarul, megtanulják mi az a magyar pörkölt.”

A fegyverneki Ízőrzők sváb gulyásába savanyú káposzta és gombóc is került. Mellé májas ragut is kínáltak lángoson tálalva.

BERNÁTH TAMÁS Ízőrzők Fegyvernek:

„Mi minden ilyen fesztivált fontosnak tartunk, mi Fegyverneken is hagyományőrzők vagyunk, ezeket nézzük ki, ott próbálunk alkotni. Jó csapatépítő.”

A Tiszaligetet bejárta a finomabbnál finomabb ételek illata. Bármerre járt az ember, kóstolóból nem volt hiány.

SKULTÉTY JÓZSEF:
„Mindenféle ízzel találkozik itt az ember, az egyik gulyás finomabb, mint a másik.”

Igazi különlegességnek számított a KERÓ-sok halas gulyása, melyet csak egy gondolat választott el a halászlétől.

MIRISZLAI BERNADETT Keró:

„Gulyásalappal dolgoztunk, így halászlé nem lehet, filéként a harcsa és a ponty is.”

A Nyárligeti Ivásznik csapatai krumpligulyást készítettek vizibivalyból, és babgulyást vaddisznóból. Már az is különlegességnek számított, ahogyan az ifjúsági csapatok idekerült Szolnokra.

KNULL SÁNDOR Nyárligeti Ivásznik:

„A fiatalok a barokk fesztiválon nyertek különdíjat, és így kerültek ide, külön főznek.”

GÁL KRISTÓF Nyárligeti Ivásznik:

„Nagyon jó a hangulat, főzünk, elismerés is, hogy ilyen nagy csapatban főzünk.”

A fiatalok vizibivaly gulyása, a rácpusztai üstben készült különlegesség, és több más gulyás variáció is elnyerte a zsűri tetszését

és vihette haza az arany érmes elismerést.

Infokarcag

Media