Megyei hírek

A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy fegyverneki férfit, aki a gyanú szerint fahusánggal bántalmazta a sértettet, majd elvette értékeit.

A szolnoki rendőrök kifosztás miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

A „Látni és látszani” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampány egyik kiemelt eseményeként került megrendezésre Szolnokon a „Light Friday” elnevezésű program.

A jászberényi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki annak a triónak a két női és egy férfi tagját, akik egy idős férfit loptak meg, annak unokája közreműködésével.

A jászsági nyomozók eddig öt bűncselekmény elkövetésével hozták összefüggésbe a feltételezett elkövetőt.

Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.

Két csoport szólalkozott össze, legalább 20 ember ütötte-vágta egymást, voltak, akiket a földön is rugdostak.

A balhé úgy indult, hogy az egyik társaság odaszólt a másiknak, hogy legyen szívesek arrébb állni az autójukkal, mert elállják az utat. z egyik megtámadott vásárló rokona így nyilatkozott az incidensről:

Teljesen normális hangon kérték őket, hogy álljanak félre. Erre szó szót követett, hogy ők nem mennek arrébb. Az unokatestvérem is odaszólt, hogy nem kéne így beszélniük, csak megkértelek titeket, hogy álljatok félre. Erre az egyik srác odament és megütötte - mondta a hozzátartozó a TV2 Tények című műsor riporterének.

Infokarcag