Ukrajna elismerte Szoledar elvesztését

csütörtök, 26 január 2023

Az ukrán erők kivonultak a kelet-ukrajnai Szoledarból - jelentette be szerdán Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője az ukrán rádió szerint.

"Erőink teljesítették legfőbb feladatukat: nem engedték meg az ellenségnek, hogy áttörjön a frontvonalon" - idézte a rádió a szóvivő szavait. A BBC-Ukrajina hírportálnak nyilatkozva a szóvivő azt mondta, hogy a személyi állomány életének megmentése érdekében vonultak ki a stratégiai jelentőségű Bahmuttól mintegy 15 kilométerre fekvő városból, és az előre előkészített védelmi vonalakon helyezkedtek el. Szavai szerint a Szoledart védő ukrán katonák a 3-5-szörös túlerővel szemben "igazi bravúrt" hajtottak végre, erőteljesen megtartva pozícióikat. "Óriási veszteségeket okoztak az ellenségnek, ahhoz hasonlót, amilyet a két csecsenföldi háborúban szenvedtek el az oroszok" - hangsúlyozta.

Ez volt az első hivatalos ukrán elismerése annak, hogy az orosz erők elfoglalták a Donyeck megyei várost. Oroszország már január 13-án közölte, hogy ellenőrzése alá vonta a települést. Január 16-án Hanna Maljar ukrán védelmi miniszter arra szólított fel, hogy ne terjesszenek álhíreket a Szoledar körüli harcokról. Január 19-én az amerikai hírszerzés közölte, hogy értesüléseik szerint sem Bahmutot, sem Szoledart nem vonták teljesen ellenőrzésük alá az orosz erők - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az ukrán légierő közben a Telegramon arról számolt be, hogy megsemmisítettek egy orosz Szu-25-ös csatarepülőgépet és egy Orlan-10 típusú drónt a keleti országrészben. A pontos helyszínt nem hozták nyilvánosságra.

A hírportál jelentése szerint szerdán két órán át Ukrajna egész területén légiriadó volt, mert két, Kinzsal típusú rakéta szállítására alkalmas Mig vadászgép szállt fel Fehéroroszországban.

Mihajlo Fedorov, a digitális fejlesztésért felelős ukrán miniszter a Telegramon jelentette be, hogy Németország februárban tízezer Starlink terminált ad át Ukrajnának. Lengyelországtól Ukrajna eddig már nyolcezer Starlink műholdas terminált kapott. Az Elon Musk amerikai milliárdos vállalata, a SpaceX Starlink műholdas rendszere jelent Ukrajnának alternatív megoldást a mobiltelefontornyok működtetésére, amikor az orosz légicsapások okozta áramkimaradások hosszabb ideig tartanak.

Infokarcag