Csaknem harmadával nőtt a Horvátországba látogató magyarok száma

szombat, 17 szeptember 2022

Budapest, 2022. szeptember 16., péntek (MTI) - Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest -

közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.

Ivana Herceg elmondta: augusztus végéig 522,3 ezer magyar vendég 2732 ezer éjszakát töltött az adriai államban. Tavaly az év első nyolc hónapjában 409,9 ezer magyar turista esetében 2302 ezer vendégéjszakát regisztráltak.
A rekordévnek számító 2019-ben ugyanebben az időszakban 568,7 ezer magyar turista 2952 ezer éjszakán át tartózkodott Horvátországban. Az időarányos adatok mindössze 7-8 százalékkal maradnak el az akkori kimagasló számoktól - ismertette a turisztikai szakember.
A magyar vendégek számára idén is a legnépszerűbb régió a Kvarner-öböl térsége, amelyet az Isztriai-félsziget, majd Zadar, Split és Sibenik régiója követte népszerűségben. Az egyes településeket illetően Crikvenica, Vir és Rovinj volt 2022-ben is a leglátogatottabb.
Ivana Herceg hozzátette még: szeptember 15-ig további 30 ezer magyar utazott Horvátországba, ahol 170 ezer éjszakát töltöttek. Ezek az adatok 62 és 50 százalékos emelkedést mutatnak 2021-hez képest.
A korábbi közlések szerint 2021 egészében több mint 450 ezer magyar turista 2,5 millió vendégéjszakát töltött az adriai országban, ez a vendégszámban az előző évhez képest 103 százalékos, a vendégéjszakákban pedig 90 százalékos bővülést jelentett. A 2019-es rekordévben 644 ezer magyar vendég csaknem 3,3 millió éjszakát maradt Horvátországban.

Infokarcag