Egyesült Államok Nagydíja - Verstappen a futamot is megnyerte

hétfő, 23 október 2023

A szombati sprintfutam után a vasárnapi versenyt is a már világbajnok Max Verstappen nyerte meg Austinban, a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjon.

A Red Bull 26 éves holland pilótájának ez az idei 15., egyben pályafutása 50. futamgyőzelme.

Mögötte a kiváló gumitaktikájának köszönhetően remek utolsó etapot produkált Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba a második helyen, míg a harmadik Lando Norris lett.

A rajt Norrisnak, a McLaren második pozícióból rajtoló brit pilótájának sikerült a legjobban és gyakorlatilag simán előzte meg az élről induló Charles Leclerc-t (Ferrari), aki mögé csapattársa, Carlos Sainz (Ferrari) sorolt be, megelőzve Lewis Hamiltont és a világbajnok Max Verstappent.

Az első körökben Norris folyamatosan növelte előnyét Leclerc-rel szemben, közben Hamilton meg tudta előzni Sainzt, akit az ötödik körben Verstappen is maga mögött hagyott. A Mercedes hétszeres világbajnoka lendületben maradt és a hatodikban a Ferrari monacói versenyzőjét is megkerülte, majd üldözőbe vette Norrist, de hosszú körökön át nem tudott rá közelíteni.

Leclerc a 11. körig tartotta maga mögött Verstappent, a holland viszont a folytatásban Hamiltonnál nem tudott gyorsabb lenni, így az élmezőnyből őt hívták ki először - a 16. körben - kerékcserére, amire a McLaren rögtön reagált és kihívta Norrist is új abroncsért.

Hamilton viszont még négy kört maradt kint a pályán az élen, Leclerc pedig 24 kört tett meg közepes keverékű abroncsain.

A kerékcserék után Norris állt az élen, két másodpercre mögötte Verstappen haladt, akitől a harmadik Hamilton több mint hét másodperccel volt elmaradva. A hollandok immár háromszoros világbajnoka nagyszerű tempóban haladt friss gumijaival és a 28. körben könnyedén előzte magát az élre, majd néhány kör után fokozatosan növelni kezdte előnyét a lassuló Norrisszal szemben.

Újabb izgalmakat Norris második kerékcseréje hozott 21 körrel a vége előtt, amire Verstappen a következő kör végén a boxba hajtott, így maga mögött tartotta a McLaren pilótáját, az előtte haladó Hamilton, Sergio Perez és Leclerc trió pedig csak egyszer volt kint.

A folytatásban Verstappen biztonságosra növelte a távolságot Norrisszal szemben, mindketten megelőzték Leclerc-t, míg Hamilton és Perez kereket cserélt, így a holland az utolsó 15 körben magabiztosan haladt az élen, egészen az utolsó egy-két körig, amikor a közepes keverékeken nagy tempóval haladó Hamilton - aki nyolc körrel a vége előtt utasította maga mögé Norrist - már két másodpercnél is közelebb került hozzá, de Verstappen győzelme összességében nem volt veszélyben.

A harmadik helyen Norris ért célba, mögötte pedig Sainz, majd Perez és a mezőnyben egyedüliként egy kiállással versenyző Leclerc.

A vb egy hét múlva a Mexikói Nagydíjjal folytatódik.

Infokarcag