39 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra egy kínai autóipari cég

szombat, 18 november 2023

A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

- jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a cég elektromos autókhoz fog alkatrészeket gyártani a városban, ez már a jövő év első negyedében megkezdődik, ezzel párhuzamosan pedig új üzemcsarnok építését is tervezik.

A mintegy 39 milliárd forintos beruházást az állam hétmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 450 új munkahely létrehozásához - tájékoztatott.

Beszédében kiemelte, hogy a Zhejiang Shuanghuan Driveline piacvezető lesz Európában az elektromos autók motorjaihoz szükséges fogaskerekek és tengelyek gyártásában.

"Tehát itt van egy újabb kínai beszállító, amely a nagy nyugati vállalatokat, a Teslát, a Volvót és a Scaniát fogja ellátni. Mindebből látszik, mekkora butaságot beszélnek és mekkora károkat okozhatnak azok az európai politikusok, akik a kínai és az európai gazdaság szétválasztásának szükségességéről beszélnek" - szögezte le.

"A helyzet az, hogy a kelet-nyugati együttműködés a valóságban, a mindennapi életben, a gazdaságban folyamatosan erősödik" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az ezért felelős szereplők ebben nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak.

"Így vagyunk ezzel mi, magyarok is. A kelet-nyugati együttműködésben nem veszélyt, hanem hatalmas lehetőséget látunk. Nem a Kínával való együttműködés a veszélyes, hanem annak a hiánya" - mondta.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a következő időszakban azon országok lesznek sikeresek, amelyek megértik, hogy Kelet és Nyugat együttműködését erősíteni kell.

Ennek kapcsán kitért arra is, hogy a magyar-kínai gazdasági együttműködés rekordjai évről évre dőlnek meg. Magyarország Kína első számú beruházási célpontja Közép-Európában, a kelet-ázsiai ország pedig idén már hazánk második legfőbb importforrása Németország után - sorolta.

Aláhúzta, hogy Magyarországé a kontinens legversenyképesebb beruházásösztönzési rendszere, és az is fontos, hogy a kormány képes ellenállni mindenfajta külső nyomásgyakorlásnak.

"Soha nem fogjuk elfogadni azt, hogy valaki kívülről akarja nekünk megmondani, ide milyen beruházás jöhet, vagy milyen nem" - figyelmeztetett.

"Önök egészen biztosak lehetnek abban, hogy itt önöket semmifajta diszkrimináció nem fogja érni. Mi tisztelettel tekintünk minden, Kínából és bárhonnan máshonnan Magyarországra érkező beruházásra" - üzente a kínai vállalatvezetőknek, kívánatosnak nevezve az újabb beruházásokat.

"Ez az észszerű külpolitika és gazdaságpolitika teremti meg a lehetőségét annak, hogy Magyarország, a magyar gazdaság a rendkívül nehéz európai és globális körülmények közepette is képes növekedési pályán maradni" - fogalmazott.

A miniszter arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió politikai döntései nyomán 2035-től kizárólag elektromos autók kerülhetnek forgalomba a kontinensen azzal az indokkal, hogy csakis így lehetséges a zöld átállás.

Hangsúlyozta, hogy a világ károsanyag-kibocsátásának 20 százalékát a közlekedés adja, és annak pedig mintegy 70 százalékát a közúti közlekedés, úgyhogy ez az érvelés "még akár igaz is lehet".

Mindenesetre - mint közölte - ennek nyomás teljesen új irányba állt az európai gazdaság, és rendkívül éles ipari és beruházási verseny indult meg, amely meg fogja határozni, hogy mely országok lehetnek majd a szektor forradalmi átalakulásának bajnokai.

"A kérdés az, hogy hol alakulnak ki az európai zöld ipar következő központjai, és hol jönnek létre a jövő autógyárai és az ő beszállítóik. Magyar szempontból pedig úgy tehetjük fel ezt a kérdést, hogy vajon Magyarországon tíz év múlva is lesz-e autóipar" - mondta.

"Mivel mi erre a kérdésre igennel akarunk válaszolni (.), ezért úgy döntöttünk, hogy benevezünk abba a versenybe, hogy ki tudja a legtöbb elektromos autóipari beruházást magához vonzani" - tette hozzá.

Végezetül üdvözölte, hogy hazánkban jelen van mindhárom nagy német prémium autómárka, valamint a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt is elkötelezte magát Magyarország mellett.

Infokarcag