Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár és a Városháza parkban a karácsonyi élménypark

szombat, 25 november 2023

Megnyílt pénteken a Deák Ferenc téren a Budapesti Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban pedig a jégpálya és a karácsonyi élménypark, ahová a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági cipősdoboz-akciója is kitelepült.

A parkot Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere nyitotta meg. Mint mondta, a karácsonyi vásárral és az élményparkkal az ünnepi készülődés örömét szeretnék visszaadni a városnak. Hozzátette: idén újra lesz díszkivilágítás is

Szólt arról is, hogy a Baptista Szeretetszolgálatat idén is meghirdeti a cipősdoboz jótékonysági akcióját.

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója arról beszélt, hogy december 18-ig várják a hátrányos helyzetű vagy nehéz körülmények között élő gyerekek részére cipősdobozba csomagolt ajándéktárgyakat, játékokat.

Mint mondta, tavaly több mint hatvanezer cipősdoboz gyűlt össze, így a jótékonysági akció "az ország legnagyobb adománygyűjtési kampánya".

Közölte: ebben az évben 400 gyűjtőponton várják az adományokat.

A karácsonyi élményparkban a jégpálya január 7-ig tart nyitva - közölte a szervező Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba. Hozzátette: december 3-án adventi gyertyagyújtást szerveznek, december 6-án pedig a Mikulás is megérkezik, az első 300 gyermeket ajándékcsomaggal várják.

Infokarcag