MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS

csütörtök, 04 július 2024

Megkezdődtek a nyári betakarítási munkálatok, ezért a települések be-
és kivezető útjain, a szántóföldekről becsatlakozó földutakon várhatóan jelentősen megnövekszik a tehergépkocsik, valamint a mezőgazdasági munkákban részt vev

Ezen járművek, vagy szerelvények nagy méretéből és alacsony sebességéből adódóan több helyen számíthatnak arra, hogy feltorlódik a forgalom, ezáltal megnövekszik a balesetveszélyes szituációk kialakulásának lehetősége is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a mezőgazdasági munkában résztvevők figyelmét, hogy tudatosan tartsák be a KRESZ szabályokat, ezen belül kiemelten:

 A vezető, mielőtt a járművel a telephelyről elindul, köteles a kormányberendezést, fékeket, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni. Az elindulás előtti kontroll terjedjen ki a pótkocsira illetve a további vontatmányokra is.

 A mezőgazdasági munkagéppel csakis engedélyezett utakon közlekedhetnek.

 A betakarítási munkálatokban résztvevő gépjárművek vezetőinek kötelessége betartani a közlekedési szabályokat, a túlméretes járművekkel a vonatkozó biztonsági rendszabályok betartása kötelező!

 Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére,letakarására és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is.

 Kiemelten fontos kihajtás előtt a jármű megtisztítása a sártól, ha mégis szennyeződés kerül a közútra, gondoskodni kell az azonnali letakarításáról!

 A legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútról illetve közútra történő kanyarodást különös figyelemmel és körültekintéssel kell végrehajtani.

 Fontos hangsúlyozni ebben az esetben is az ittas járművezetés tilalmát. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében felhívjuk a figyelmet, hogy ez nemcsak a munka idejére, hanem a hazaútra is vonatkozik, akár kerékpárral, motorkerékpárral vagy személygépkocsival is térnek haza.

A nagy terhet szállító, nagyméretű járművek lassabban közlekednek. ,Fontos, ha lassan haladó mezőgazdasági járművet közelítenek meg, előzésnél és kikerülésnél tartsanak nagyobb oldaltávolságot! Az előrelátó vezetéssel megelőzhetők a közlekedési balesetek.

 

Forrás: infokarcag.hu