Major Veronika bronzérmes női sportpisztolyban

vasárnap, 04 augusztus 2024

Major Veronika nagyszerű teljesítménnyel, a döntő közben szétlövést is nyerve bronzérmet szerzett a női sportpisztolyosok szombati fináléjában a párizsi olimpián Chateauroux-ban.

A keszthelyiek klasszisa - aki légpisztolyban szintén döntős volt és ott nyolcadik lett - egészen fantasztikusan lőtt a pénteki 30+30 lövéses alapversenyben, melyet 592 körös olimpiai csúcsbeállítással nyert meg, két körrel megelőzve a második indiai Manu Bhakert és néggyel az iráni Hanizseh Rosztamijant.

A sportpisztoly döntőjében a légpisztolyétól eltérően nem a köreredményeket számolják, hanem pontokért lőnek a versenyzők. Minden 10,2 körnél jobb találat ér pontot. A fináléban rapid lövéseket adnak le a pisztolyosok, a döntő első szakasza pedig négy ötös sorozatból állt.

A Chateauroux közelében álló Francia Nemzeti Lőtér nézőtere zsúfolásig megtelt a fináléra, melynek első sorozatában Majornak közepesen sikerült a kezdés, két pontot ért csak el, amivel a hatodik helyen állt. A kicsit visszafogottabb nyitány után aztán Győrik Csaba tanítványának a második sorozatban csupán az első lövése nem volt sikeres, azt követően viszont sorozatban négy pont következett tőle, így a negyedik helyre lépett előre.

A magyar sportoló a második szakaszban elkapta a fonalat és lendülete a harmadikra sem tört meg, újra négy pontot ért el, ahogy a negyedikben is. A fináléban ugyanakkor nem csupán a magyar lövő remekelt, így Major 14 pontjával négyes holtversenyben állt a második helyen, míg mögötte ketten 13 ponttal következtek. A négy sorozat után a nyolcadik kiesett, majd innen minden ötös után a legutolsó.

Major az ötödik etapban tökéletes sorozatot lőtt, így immár egyedült állt a második helyen egy ponttal elmaradva a dél-koreai Dzsin Jangtól, mögötte pedig a francia Camille Jedrzejewski és a légpisztoly bronzérmese, az indiai Manu Bhaker következett egy pont lemaradással.

A hatodik sorozatban aztán Major Veronika kicsit megtorpant, az ötből két találata volt, ami után a kiesés veszélye nem fenyegette, de visszacsúszott a negyedik helyre, igaz, hátránya az éllovas dél-koreaival szemben sem volt óriási, csupán hárompontos.

A hatodik széria után már csupán öten folytatták a viadalt, Major számára pedig egyre kézzelfoghatóbbá vált az éremszerzés lehetősége, ez azonban nem nyomasztotta, legalábbis a folytatásban nyújtott teljesítményén nem látszott. A hetedik körben négy ponttal zárt és negyedikként várta a folytatást.

A nyolcadik sorozatban már óriási volt a feszültség a teremben, a négy állva maradt pisztolyos számára az érem volt a tét és ez az eredményeken is meglátszott. Major, a dél-koreai és francia lövő három, az indiai pedig két pontot ért el, ami azt jelentette, hogy Bhaker és a keszthelyi pisztolyos azonos, 28 pontos eredménnyel állt a harmadik helyen, így szétlövés következett. Az elmúlt időszakban a finálékban kissé visszafogottabban teljesítő Major Veronika ezúttal nem remegett meg és négy pontot lőve legyőzte Bhakert, aki így a negyedik helyen végzett, a magyar pedig bebiztosította érmét.

Innentől már csak a medál színe volt a kérdéses számára, az végül bronz lett, mivel a kilencedik szakaszban szerzett három pontjával 31-gyel állt, aminél a végül szétlövésben győztes dél-koreai és a hazai lövő is kettővel jobb volt.

Major Veronika ezek után láthatóan boldogan ment ki edzőjéhez, Győrik Csabához, akitől egy nagy ölelés volt a jutalma a harmadik helyért. A keszthelyiek büszkesége húsz év után, Igaly Diána (skeet) athéni aranyát követően nyert olimpiai érmet magyar sportlövőként, egyúttal a párizsi magyar csapat hatodik dobogós helyét szerezte meg.

Eredmények:
sportlövészet, női sportpisztoly, olimpiai bajnok:
--------------------------------------------------
Dzsin Jang (Koreai Köztársaság) 37 pont (szétlövés: 3-1)
2. Camille Jedrzejewski (Franciaország) 37
3. MAJOR VERONIKA 31

 

Forrás: infokarcag.hu