Köszöntötték az olimpikonokat, Gyulay szerint méltán lehetünk büszkék

kedd, 13 augusztus 2024

Több mint ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban.

Az aranygép késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok háromnegyed 5-kor gördültek be a Puskás Aréna parkjába. A toronyépület árnyékában megtartott ünnepi köszöntésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a színpadra szólította a párizsi ötkarikás játékokon részt vett olimpikonokat, köztük az aranygéppel hazatérteket. A szurkolók hatalmas tapssal köszöntötték a sportolókat.

"A nemes harcolt megvívtuk, megküzdöttünk minden másodpercért, minden találatért, néha túlerővel szemben is, és elértünk egy olyan eredményt, amelyre méltán lehetünk büszkék" - kezdte beszédét Gyulay Zsolt, majd a MOB elnökeként hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar csapat 206 ország közül az éremtáblázaton a 14. helyen végzett. Szerinte ez az adat mindent elmond a magyar sport sikerességéről.

A sportvezető hozzátette: egy olyan olimpián vannak túl, amely döcögősen indult, de fantasztikusra sikeredett és amelynek végén Gulyás Michelle megnyerte a magyar olimpiai csapat 190. aranyérmét. Emlékeztetett rá, hogy a magyar olimpiai csapat az elmúlt 128 évben mindig hozott haza aranyérmet és mindig sikeres volt. Végül köszönetet mondott a teljesítményért annak a 180 versenyzőnek, aki kivívta a részvételt, az őket felkészítő szakembereknek, a sportolók hozzátartozóinak, végül pedig a kormányzatnak azért, hogy támogatja az élsportot és továbbra is stratégiai ágazatként kezeli.

Ezután Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója lépett a színpadra és arról beszélt, hogy a párizsi olimpia növelte a magyarokban az összetartozás és a hazaszeretet érzését. Hozzátette: a Mol nemcsak a Magyar Olimpiai Bizottság és a magyar olimpiai csapat partnere, hanem több mint két évtizede folytatja a tehetségtámogató programját is. Nagyon sok olimpikon, sportoló ebben a tehetségtámogató programban kezdte el 7 évesen. Most a Mol Új Európa Alapítvánnyal is folytatják, jelenleg 35 olimpikonjuk volt az alapítványból az olimpián. Hét szövetséget támogattak és négy válogatottat, a kézilabda- és a vízilabda-válogatottat, és voltak közvetlen kiemelt támogatottjaik is, akik nagyon sikeresen szerepeltek - mondta Bacsa György.

Ezt követően egy MVM Dome-ban sorra kerülő, tetszőlegesen kiválasztott koncertre szóló VIP-meghívót vehettek át a kajak-kenuban érmet nyert versenyzők Tamáska József vezérigazgató-helyettestől.

A Szerencsejáték Zrt. részéről Bánhegyi Zsófia kereskedelmi igazgató valamennyi párizsi érmes sportolót és edzőiket meghívta egy exkluzív köszöntésre, amelyet a szeptemberi Magyarország - Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája-mérkőzés keretében tartanak. A meghívó táblát az öttusában vasárnap olimpiai bajnok Gulyás Michelle-nek adta át.

A műsorvezetők néhány sikeres sportolót is megszólítottak pár mondat erejéig. A nyilvánosságtól az elmúlt időszakban elzárkózó Milák Kristóf is mikrofont ragadott és elmondta: rengeteg támogató üzenetet és biztatást kapott, az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó megköszönte a támogatást mindazoknak, akik az elmúlt két év során feltétlenül bíztak benne, hogy sikerrel jár.

Kós Hubert azt mondta, mindössze egy hetet pihenhet, utána utazik vissza az Egyesült Államokba, hogy elkezdje a felkészült a decemberi, budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságra.

A folytatásban Gyulay Zsolt a magyar olimpiai mozgalom történetében először felhívta a színpadra a sportolókat felkészítő szakembereket, akik így képletesen az MBH Bank Elismerés Dobogójára léphettek fel, majd közös felvételek is készültek velük.

A program végén a szurkolóknak volt lehetőségük személyesen testközelből találkozni, közös fotókat készíteni, illetve aláírást gyűjteni a magyar olimpikonokkal.

 

Forrás: infokarcag.hu