Nemzeti Sport - Orbán Viktor: a magyarok helye az első tízben van

szombat, 24 augusztus 2024

Derekas helytállásnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van

A szombaton megjelent interjúban a kormányfő elmondta, hogy titokban nyolc aranyéremben reménykedett, de az elért hat első helyet is derekas helytállásnak értékeli. Orbán Viktor megjegyezte, ha a jelent nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat. "Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő" - tette hozzá. Szerinte Kanada, Dél-Korea, Új-Zéland, a közép-ázsiai küzdősportok országai "elmennek mellettünk".
Orbán Viktor rámutatott: nem lehet kimaradni az új sportágakból sem. "Ez nehéz szakmai feladat, amit majd az olimpiai bizottságnak kell megoldania, de nem mondhatunk le az olimpia programjába bekerülő új sportágakban elérhető esélyeinkről, mert ezzel hátrasoroljuk magunkat" - vélekedett.
A miniszterelnök szerint óriási teljesítmény őrizni a helyünket, de Szilágyi Áron kardvívót idézve kiemelte: ami ma elég, az holnap kevés. "A sport nem matematika" - magyarázta, hozzátéve, hogy "nem lehet úgy elvárni a sporttól a sikereket, mint régen a termelési mutatókat a szocializmusban". Ugyanakkor kiemelte: a magyarok helye az első tízben van. "Minden olimpián az első tízben, és összességében, az olimpiák történetét nézve is az első tízben. Nem érdemes kisebb célt kitűzni" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Arról is beszélt, hogy a magyarokra jellemző az elégedetlenség, de "libsi elégedetlenséggel" szemben van egy olyan típusú elégedetlenség, "ami nem rombol, nem nyegle, nem leszól, nem leértékel, hanem inkább elszántságot hoz, meg feladatot jelöl ki. És ha ez a jófajta elégedetlenség van többségben Magyarországon, akkor a sport fejlődik". Kiemelte: nem mindegy, hogyan vagyunk elégedetlenek a teljesítményünkkel.

A miniszterelnök rámutatott: vannak ki nem használt lehetőségeink, példaként említette a kerékpárt. "Azt mutatja, hogy van valami nehezen megfogalmazható rejtélyes kapcsolat a sportág meg a magyarok között. Az meg hiba, hogy a pályakerékpárból kiszálltunk. A velodromok építése része volt a magyar sportágfejlesztési terveknek, de aztán pénzhiány okán elmaradt". Megjegyezte, hogy legalább kettőt, de inkább hármat kellene építeni. Orbán Viktor szerint ugyanakkor a küzdősportokban is van keresnivalónk, és nem csak a férfiaknak. "Közel voltunk, ha nem egy férfiszerű ellenféllel kell verekednie, megküzdenie a mi lányunknak, Hámori Lucának, akkor ott éremközelben, sőt a dobogó tetején is állhattunk volna. Bízunk az olimpiai mozgalomban, hogy erre a kínos problémára megnyugtató megoldást talál" - tette hozzá.
Szólt a birkózásban, kajak-kenuban, úszásban és vívásban elmaradt aranyérmekről is. "Ezekben a sportágakban általában voltak kiemelkedő zsenijeink. A vívásban Szilágyi Áron, a kajak-kenuban legutóbb Kozák Danuta, úszásban Hosszú Katinka. Olyan sportolónk, aki kettő vagy akár három aranyat is hoz, ami a mi érmeink számán sokat lendíthetne, most éppen nincsen" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Milák Kristóf lehetne ilyen zseni, azt felelte, hogy "vannak öntörvényű zsenik, ahol a legtöbbet akkor használunk, ha nem szólunk bele, hogy ők hogyan csinálják". "A futballban volt Varga Zoli, az úszásban van Milák Kristóf, az öttusában volt Balczónk. Nem tudjuk egy kaptafára felhúzni őket, ők született zsenik. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. De nem kell minden magyar géniusz teljesítményét megértenünk. Egyszerűen csak örülnünk kell, hogy van" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy segíteni, bátorítani és hagyni kell Milákot, és lehet, hogy a pillangón túl még más számokban is megveri a világot. "Figyelem az Amerikából jövő híreket, és talán Kós Hubert esetében is számíthatunk többre" - tette hozzá.

A régiós éremtáblázatokról megjegyezte, "jó, hogy mi versenyzünk a régiós országokkal, és az élen vagyunk. De nekünk az nem jó, ha ők nincsenek állandóan versenyben velünk. Sikeresebb románokat, sikeresebb horvátokat, még több aranyérmet a szerbeknek, érmeket a szlovákoknak, mi ebben vagyunk érdekeltek" - emelte ki. "Ha valaki azt gondolja, hogy Magyarország a régióból kiszakadva tartósan sikeres lehet, az a sportban is és a politikában is téved. Közép-Európának kell sikeresnek lenni" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A csapatsportokról szólva kiemelte, a klasszikus csapatsportágak mindegyikében ott kéne lennünk az olimpián, de legalábbis a vízilabdán és a kézilabdán túl is fociban, a kosár- és röplabdában is folyamatosan nyitva kellene legyen az esély. "Ami a pólót illeti, nem hiányt érzünk, hanem csalódást" - tette hozzá, megjegyezve, hogy Magyarországon az emberek jó ítélőképességgel rendelkeznek a sportteljesítmények területén is. "De a magyar tud valami mást is. Azt, hogy a bajnok egy másik kategória. Az ezüstérmet meg a bronzot kis távolság választja el egymástól, de az ezüstöt az aranytól egy világ" - vélekedett.

Kiemelte, fantasztikus, hogy az utolsó klasszikus öttusa arany Magyarországra került egy hölgy révén. "Ha valaki tud mondani valamit a győzelemről, Gulyás Michelle tud!" - mondta Orbán Viktor. "És bár minden győzelem csodálatos, volt egy epikus győzelmünk is, Rasovszky Kristófé". Orbán Viktor rámutatott: Rasovszky egy olyan sportágban győzött, ahol soha magyar férfi olimpiai aranyat nem nyert.A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a 19 párizsi érem közül 16-nak a kivívásában vettek részt egyetemisták, "vagyis többet remélhetünk a versenysportban is az egyetemektől, mint azt talán korábban gondoltuk". Kitért a vitorlázásra is, mint fogalmazott, "ha a vitorlázásból egymás után jönnek tehetségek, akkor annak az a megfejtése, hogy van valami, amit a magyarok látnak a sportágban, amit talán mások nem, és ami alkalmassá tesz bennünket, hogy a legjobbak közé kerüljünk, ha pedig ez így van, akkor segíteni kell az ilyen sportágakat".

A miniszterelnök hangsúlyozta, a következő olimpiai periódusnak a mostani sportállamtitkárral, Schmidt Ádámmal vágnak neki. "És már a napokban dolgozom vele, épp az olimpia értékelésének a módszertanát tekintjük át. Küszöbön áll újabb sportágfejlesztési megállapodások láncolata, amit az államtitkár úrnak kell tető alá hozni" - emelte ki a miniszterelnök, aki megjegyezte, hogy ezt az olimpiát Budapesten kellett volna megrendezni.
Ezzel kapcsolatban kiemelte: "nyilvánvaló, hogyha a budapesti városvezetés nem támogatja a budapesti olimpiát, akkor nem lesz olimpia". Szerinte annyit tehetnek, hogy az olimpiai bizottság számára minden feltételt rendelkezésre bocsátanak, hogy az olimpia rendezésére fölkészülhessenek.
"Az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta. Már most is itt volt, már elhozhattuk volna a mostanit is, de a 36-osat, ha akarjuk, el tudjuk hozni. Nem hiszem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghirdetett elveknek bármely más helyszín jobban megfelelne, mint Budapest, illetve Magyarország" - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint nincs a világon még egy olyan ország, amelynek annyi, az olimpiára alkalmas és kipróbált létesítménye lenne modern verzióban, mint Magyarországnak. "Atlétikai stadion, a Puskás Aréna, itt ülünk most a Duna Arénában. Mindenünk megvan. Néhány mobilcsarnokot kell fölhúzni meg elbontani, és jó napot" - tette hozzá.
Az interjúban Orbán Viktor kitért az olimpián kitört vitákra, illetve a sokak felháborodását kiváltó megnyitóra is. Mint fogalmazott, "minden, ami nekünk fontos, totális támadás alatt áll".

"A nemzeti identitás, amely nélkül egy magyar számára az egész világnak nincs is értelme, olyan támadások alatt áll, olyan inzultusokat szenved el, amik korábban példátlanok voltak. Ami korábban nacionalizmusnak tűnhetett, az ma létkérdés, mint a kenyér" - emelte ki. "Ha nem vetjük meg a lábunkat, és nem állunk a sarkunkra, akkor felforgatják azt a világot, amiben a leginkább emberhez méltó életet lehet élni, ahol a nő nő, a francia francia, a magyar magyar, az amerikai meg amerikai".
Az interjúban szóba került a futballidény is, hogy soha ennyi magyar csapat nem volt versenyben az európai kupákban a főtáblára kerülésért. Orbán Viktor azt mondta, elégedetlen a helyzettel. "Jobb, mint volt, de messze van attól, mint amit akarunk" - tette hozzá. Szerinte nagyon kell utálni a kormányt, a magyar labdarúgást, "talán még a saját hazáját is annak, aki azt akarja mondani, hogy nincsenek pozitív változások ebben a sportágban is".

"Ma már látom az akadémiákról kikerülő srácokban azt a tehetséget és képességet, hogy legalább 12 magyar csapat mezőnyjátékosainak a felét ki lehet állítani ezekből a magyarokból. És nem tesszük. Ideértve még a Puskás Akadémiát is, mi sem tartunk még itt. Amikor majd öt-hat saját nevelésű játékos lesz a gyepen, és négy-öt meg külföldi, akkor mondhatjuk, hogy na, ez már az, amire gondoltunk" - fogalmazott a Nemzeti Sportnak adott interjúban Orbán Viktor.

 

Forrás: infokarcag.hu