December 12-én érkezik a magyar mozikba Orosz Dénes Hogyan tudnék élni nélküled? című nagyszabású romantikus vígjátéka.
A Kirády Attila produceri felügyeletével, Kormos Anett és Goda Krisztina forgatókönyve alapján készült film munkálatai 2020-ban kezdődtek, alapját pedig Demjén Ferenc életművére építették - idézi fel a Nemzeti Filmintézet keddi közleménye.
Demjén Ferenc szerzeményei minden szempontból ideálisnak tűntek a filmhez, végül a Sajtból van a hold, a Hiányzol, a Gyere és szeress, a Szabadság vándorai, az El kell, hogy engedj, a Szerelemvonat, az Úgy szeretném, a Darabokra törted a szívem, a Mikor elindul a vonat, a Lepihenni melletted és a Hogyan tudnék élni nélküled? című dalok képezik az alapját a mában és 1994-ben is játszódó, balatoni nyárról szóló humoros, romantikus történetnek.
A szereplőválogatáson fontos szempontnak számított, hogy énekelni is tudjanak a kiválasztottak, mert a filmben a Demjén-dalokat maguk a színészek adják elő.
A filmben látható lesz Törőcsik Franciska, Ember Márk, Kirády Marcell, Márkus Luca, Marics Peti, Varga-Járó Sára, Brasch Bence, valamint Seress Zoltán, Györgyi Anna, Medveczky Balázs, Kovács Harmat, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs és Barta Veronika.
A forgatást több hónapos intenzív felkészítés előzte meg, amely a Demjén-dalok professzionális elsajátításán túl számos táncpróbából is állt.
A forgatás két ütemben zajlott: a mában játszódó részeket 2023 decemberében Budapesten vették fel, míg az 1994-es történetszálat idén nyáron rögzítették a fővárosban, valamint több balatoni településen.
A film képi világáért Babos Tamás operatőr felel, míg zenéjéről Demjén Ferenc csapata gondoskodott. A látványtervező Valcz Gábor, a jelmeztervező Kemenesi Tünde, a koreográfus Turi Lajos Péter volt.
A Hogyan tudnék élni nélküled? a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az MBH Bank és az IKO Műsorgyártó Magyarország Kft. társfinanszírozásában készült. A film médiapartnere a TV2.
Forrás: infokarcag.hu