Vármegyei tűzoltókat ismertek el

kedd, 14 május 2024

Május 10-én tartotta Szent Flórián napi ünnepségét a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnokon. Az eseményen a vármegyei települések polgármesterei adtak át elismeréseket.

Az ünnepségen az állomány nevében Kovács Krisztián tűzoltó alezredes, tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy Szent Flórián nem rendelkezett emberfeletti képességekkel; az utókor mint a feladatát eltökélten végző, fegyelmezett, szolgálatra kész katonára emlékezik. Ezen képességekkel pedig a mai kor tűzoltói is rendelkeznek. Az alezredes mindazok nevében is köszöntötte a tűzoltókat, akiknek szüksége lehet a segítségre; egyben köszönetet mondott a tűzoltók családjainak is, akiknek erkölcsi és lelki támogatásával képesek ennyire magas szinten ellátni feladataikat a lánglovagok.

Ezt követően került sor az elismerések átadására:

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendészeti és Közbiztonsági Díjat a Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya kapta. Karcag Város Közbiztonságáért Díjat vehetett át Molnár László tűzoltó ezredes, a Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője. Több évtizeden át végzett eredményes munkája elismeréseként Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ajándéktárggyal és oklevéllel jutalmazta Molnár Zoltánt, a Kunhegyesi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság idén áprilisban leköszönt parancsnokát.

Szolnok Megyei Jogú Város:

Fazekas József tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Szolnok HTP (Szolnok Tűzoltója)
Ábrahám Péter tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Szolnok HTP
Borsányi Zsolt tűzoltó törzszászlós, különlegesszer-kezelő, Szolnok HTP
Jászberény város:

Versits Dóra Márta tűzoltó főhadnagy, kiemelt főelőadó, Jászberény KvK
Bojtos János tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Jászberény HTP
Borbás Csaba tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezető, Jászberény HTP
Kis Miklós tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Jászberény HTP
Kunszentmárton város:

Czakó Tibor tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Kunszentmárton HTP
Csató László tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Kunszentmárton HTP
Nándori István tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezető, Kunszentmárton HTP
Öcsöd község („Tiszazug Tűzoltója”):

Molnár Vince tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Kunszentmárton HTP
Törökszentmiklós város:

Dorka Zoltán tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelő, Szolnok HTP
Nagy Sándor tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Szolnok HTP
Kovács Sándor, parancsnok, Törökszentmiklós ÖTP
Polyák Dániel, parancsnokhelyettes, Törökszentmiklós ÖTP
Újszász város:

Samu Sándor tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelő, Szolnok HTP
Tiszaföldvár város:

Györkös Zsolt, beosztott tűzoltó, Tiszaföldvár ÖTP
Kisújszállás és Kenderes város; Ecsegvalva és Örményes község:

Ozsváth Tibor, gépjárművezető, Kisújszállás ÖTP
Pádár Balázs, beosztott tűzoltó, Kisújszállás ÖTP
Törös Ervin, beosztott tűzoltó, Kisújszállás ÖTP
Kőtelek község:

Peszeki Szabolcs, beosztott tűzoltó, Kőtelek ÖTE
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Tűzoltók Szövetsége:

Törőcsik Tamás, leköszönő elnök, Jászalsószentgyörgy ÖTE
Bán Lajos tűzoltó alezredes, tűzoltósági felügyelő, Mezőtúr KvK
Fotó: JNSZ VMKI, Kormos Helga

 

Forrás: infokarcag.hu