KORÁBBAN INDULT A DINNYESZEZON

hétfő, 08 július 2024

Korábban indult a dinnyeszezon. Bár a piacokon és az üzletekben már megjelent a magyar dinnye,

ez még elég drága. Viszont ahogy érik a termés, úgy lesz hétről hétre egyre olcsóbb.

- Ilyen csizmaszárszerű hangjának kell lenni, a szára után az első bajusz el van hervadva.

A hangja és a száraz bajsza alapján is jó eséllyel megállapítható, hogy jó- e a dinnye. A fegyverneki határban is- mint ahogy mindenütt, ahol dinnyét termelnek az országban- előrébb jár a szezon. Tavaly július huszadikán kezdték szedni a legédesebb zöldséget, idén már június közepén megkezdődött a betakarítás.

HUBER ISTVÁN, őstermelő:
-Hát, mink Húsvét előtt elpalántáltunk, március huszonnyolcadikán, ilyen korán még egy évbe sem, körülbelül egy hónappal van hamarabb az első palántálás, mint ahogy megszokott.

Sem az áprilisi hideghullám, sem pedig a május végi- június eleji csapadék nem akasztotta meg az érést.

A korai érésű fajták kilónkénti ára még súrolja a hétszáz forintot, de ennél lesz jóval olcsóbb is a magyar görög dinnye- amely nem származási helyéről, hanem gömbölyded formája miatti „görgő” tulajdonságáról kapta a nevét.

TÓTH GYÖRGYNÉ:
- Természetes, hogy a magyar várom, nem a külföldit. Jó, azt is meg lehet enni, szó se róla, de nagyon- nagyon várom. Meg jó szokott lenni, meg szeretem is, de főleg az unokám miatt, az unokáim miatt.

Tavalyhoz képest csaknem húsz százalékkal nagyobb területen, mintegy háromezerháromszáz hektáron termelnek idén görögdinnyét Magyarországon. A várakozások szerint száznegyven- százhatvanezer tonna lehet az idei termés.

FEHÉRNÉ CSIKI ÁGNES, őstermelő- kereskedő:
- Görög görögdinnyénk van, az pillanatnyilag nagyon finom, édes, négyötvenért áruljuk kilóját. Hát, a görögdinnye magyar az június végefelé- július elejefelé lesz, hát, árat még nem tudunk, de szerintem olyan háromszáz- háromszázötven körül lesz, amikor megjelenik a magyar dinnye.

Sárgadinnyét alig háromszáz hektáron termelnek az országban, ebből tíz- tizenkétezer tonnányi termés várható. Magyarországon az átlagos dinnyefogyasztás tíz kiló körül alakul személyenként, ezt az igényt bőven ki tudják elégíteni a hazai termelők. Akik külpiacokra is eljutnak, hiszen idén is várhatóan negyven- ötvenezer tonnát tudnak külföldön- elsősorban Szlovákiában, Lengyelországban, Németországban és Csehországban- értékesíteni.