NÖVEKEDÉSRE SZÁMÍTANAK

vasárnap, 07 augusztus 2022

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 50 százaléka növekedést vár a vendégéjszakák számában.

A turizmus minden alágazatára kiterjedő, reprezentatív Turizmus konjunktúra index júniusi adatai szerint nevezettek46 százaléka stagnálást, 4 százalékuk visszaesést vár.

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, és a Gazdaságkutató Intézet a Karcag Televíziónak küldött közleménye szerint a vendéglátásban működők a jövőre vonatkozóan kissé kevésbé optimisták, mint a szállásadók, mert 38 százalékuk vár forgalomnövekedést, májusban ez az arány még 63 százalék volt. Míg 52 százalék stagnálást, 10 százalékuk pedig visszaesést vetít előre.

A júniusi tki-index plusz 6 ponton áll (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), eszerint az ágazat szereplői enyhe konjunktúrát érzékelnek. Májushoz képest az index értéke enyhén, 6 ponttal csökkent.

A szálláshely-szolgáltatásban plusz 4 pont (májushoz képest 8 pontos visszaesés), a vendéglátásban szintén plusz 4 pont (10 pontos visszaesés), az egyéb turisztikai szektorokban pedig plusz 11 pont (4 pontos emelkedés) volt a konjunktúra index értéke 2022 hatodik hónapjában.

A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest plusz 10 ponton áll, ez lassú ütemben növekvő munkaerő-keresletet mutat. A mutató mindhárom alszektorban pozitív, ezen belül is leginkább a szálláshely-szolgáltatásban, legkevésbé pedig az egyéb turisztikai alszektorban. A foglalkoztatotti létszám alakulása a következő három hónapra vonatkozóan +9 pontot jelez, amely enyhe túlkeresletet jelent, enyhébbet, mint májusban. A turizmus foglalkoztatási várakozás indexe 2022 júniusában kissé meghaladta a GKI EU számára végzett konjunktúrakutatásban mért, szolgáltatási szektorra számított index értékét (+6), ugyanakkor megegyezett a nemzetgazdasági átlaggal, plusz 9 pontot tett ki.

Read 75 times