NYÍLT NAP A REFORMÁTUS GIMNÁZIUMBAN

csütörtök, 02 február 2023

A Karcagi Nagykun Református Gimnázium nyílt napján jártunk, ahol Tóth Barna igazgatót kérdeztük az iskola kínálatáról.

- Az elmúlt évben is volt már nyílt nap, ennek ellenére most is sok érdeklődő jött el megnézni az órákat.
- A 2023-as esztendő egy hét késéssel indult az eredeti tervekhez képest, most viszont nagyon jólesett pihenni kicsit. Innentől viszont felgyorsulnak az események. Annyit tudni kell, hogy volt már egy nyílt napunk november elején, nyilván általában az a népszerű, de hála Istennek, itt is egészen sokan megjelentek.
- A mai napnak teljesen más a tematikája mint az előzőnek volt.
- Novemberben általában szeretjük megmutatni azokat az extra dolgokat, amiket kínálni tudunk a gyerekeknek, illetve a kedves szülőknek. A mai nap pedig picit a mindennapokhoz van közelebb, azt szeretnénk bemutatni, hogy a munkás hétköznapjaink hogyan néznek ki.

- Ha ma beül valaki egy órára, azt látja, épp mivel foglalkoznak a diákok és nem egy beöltözős, viccesebb órát.
- Szeretnénk ezt a részét is megmutatni, hiszen mégiscsak ebből tevődik össze a négy év, amit itt eltöltenek a diákok, de természetesen a másik oldal is nagyon fontos, itt viszont valóban azt kapják, amit általában a mindennapokban
- A nyolcadikosoknak a jelentkezési határidő nagyon közeleg.
-Február 15-e az, amire oda kell figyelni, addig kell jelentkezni. A nyolcadikos osztályfőnökök általában segítenek ebben, illetve az általános iskolák maximálisan a gyerekek rendelkezésére állnak - mondta a szakember, akitől megtudtuk, a Refiben nincs előfelvételi.

- Nálunk csak a tanulmányi eredmény alapján rangsorolunk, nem kérünk semmi egyebet, más kikötés nincs, akár a hitélet tekintetében sem. Szeptembertől hatféle tanulmányi területet kínálunk az érdeklődőknek. Ebből öt emelt óraszámú gimnáziumi képzés. Ezek az angol nyelv, a biológia, kémia, a matematika, fizika, az informatika, ami most már digitális kultúra, illetve a magyar, történelem, tehát ez a bizonyos humán irányvonal, illetve hatodik lehetőségként tavaly elindítottuk és folytatjuk az általános gimnáziumi képzésünket.
- A novemberi érdeklődés alapján legnépszerűbbek a természettudományos szakok.
- A biológia, kémia és a matematika-fizika, de az utóbbi 2-3 évben a humán irányvonal, a magyar-történelem képzés is egy szintre került vele.
- A február 15-e a jelentkezési határidő, a végleges felvételi lista áprilisra lesz meg.

- Várjuk a kedves szülőket és a diákokat egy tájékozódó jellegű beszélgetésre, itt semmiféle tananyag, vagy számonkérés nem hangzik el, valóban egy ismerkedés, s akkor még lehetőségük is, a tanév végére derül ki, hogy kiket várhatunk szeptembertől.

Infokarcag

Read 58 times

Media