ELŐADÁSOKAT TARTANAK A KERTÉSZKEDÉSRŐL

szombat, 18 március 2023

A Bereki Kertbarátok Köre Egyesület vezetőjével, Hubai Imre Csabánéval beszélgettünk arról, hogy milyen évet zártak, s mit terveznek az idei évben.

- Közel tíz éve működik a Bereki Kertbarátok Köre Egyesület, s minden évben aktívan próbálunk a kertművelési mozgalomban részt venni. Az elmúlt év tényleg nagyon eredményesnek mondható annak ellenére, hogy nagyon aszályos időszak volt. Kicsit bajosabb volt a termelés, de úgy néz ki, hogy mindenkinek sikerült saját maga részére nagyon sok mindent megtermelni. Azt is látjuk, hogy a tagok között egyre többen próbálják különböző technikákkal is egyszerűsíteni a kertjüket. Az öntözés mellett, olyan fajtákat hoznak, ami a bereki légkört is jól bírja - mondta az elnök, aki vezetőtársaival igyekszik a kertészkedőket szakmailag is segíteni, s pályázatokat is írnak ennek érdekében.

- Így vásároltunk vetőmagot, palántát és facsemetéket, és ezeket, aki érdeklődött, annak adtunk segítséget a termeléshez, utána is beszélgettünk, szaktanácsot adtunk. Most tervezünk egy előadássorozatot tavasszal. A tavaszi vetések, csemeteültetések, növényvédelmi munkák, maga az értékesítés, a termésnek hasznossága - ezekről lesz szó.
- Egyébként vannak bereki családok, akik már tényleg nagyon profik a kertészkedésben, de most a fiatalokat is szeretnék jobban bevonni ebbe.

- Egyelőre azt kell mondanunk, hogy az idősebb korosztály foglalkozik ezzel a munkával, de közülük sem sokan, úgyhogy még őket is vissza kell egy kicsit csábítani, terelgetni a kertészkedésre, mert azt tudja mindenki, hogy sokkal egészségesebb, friss, minden szempontból nagyon megfelelő lenne a családnak egy ilyen önellátás. Úgyhogy ezt az időseknél úgy gondolom sikerült elérni. Fiatalok is vannak már, az idősek gyerekei, unokái. Berekfürdőben nagyon szép konyhakertek vannak, országos díjazottunk is van. Most nagyon nagy terveket szövünk, nagyon köszönjük az állami segítséget a nyert pályázat útján, nagyon sokat jelent ez nekünk - mondta a szakember, akitől megtudtuk, a hagyományos gyümölcsöket, zöldségeket termesztik a bereki kertbarátok.

- Elsősorban az általánosan használt paprika, paradicsom, zeller, sárgarépa, petrezselyem, de nagyon sokan érdeklődnek a fűszernövények iránt. A fűszernövényeket kis helyre el lehet ültetni, évelő nagy része, szépen be lehet vele rendezkedni és évekig ellátja a családot nagyon értékes, hasznos dolgokkal.
-Nagyon sok különleges fafajtánk van, s van olyan kertésztársunk, aki kísérletezget is a szemzésekkel. Ősi fajták, nálunk is azok vannak, amelyek máshol nagyrészt, de nagyon érdeklődő mindenki, új fajtákat is szeretnek, de régiek mindenképpen sokkal ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint az újak. Ezek igényesek, nagyobb növényvédelmi beavatkozást is igényelnek, úgyhogy ezt nem nagyon szeretik a gazdálkodók, a termelők, a kertészkedők. Úgyhogy inkább az ősi fajtákat szeretnénk beszerezni mi is.

- Aki megtermeli és nem viszi a piacra, hanem a családnak elteszi befőtt, lekvár és más formában, más-más tartósító módszerrel.
- Egymástól is nagyon sokat tanulnak a kertészkedők. A gyerekek is természetesen kell, hogy a régi ízeket ismerjék, és ehhez ragaszkodjanak, tehát ők maguk is ennek érdekében tegyenek.
Tényleg nagyon sokféle módja van a tartósításnak, nyilván frissen a legjobb a zöldség, de az aszalástól, szárítástól kezdve a befőzésig mindenféle állagában eltevésig, mindenre kíváncsiak a termelők, kell is, hogy a nyári ízeket megőrizzük télire, és megőrizzék a beltartalmi értéküket is ezek a növények- hangsúlyozta a szakember.

- Aki szeretne csatlakozni hozzánk, megteheti. Az előadásokat meghirdetjük interneten is, Berekfürdőben a kis tájékoztatót minden házhoz bedobjuk. Nagyon szívesen várunk mindenkit ezekre az előadásokra. Nagyon ügyes, képzett szakemberek fogják tartani, lehet tőlük kérdezni, gyakorlattal rendelkeznek.

Infokarcag

Read 44 times

Media